Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az elnökségi költségvetések sorában a Külügyminisztérium szerint takarékosnak számít a 2011 első félévében esedékes magyar elnökség, amelynek összköltsége várhatóan 85 millió euró (23,78 milliárd forint) körül alakul.
Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő korábban elmondta: Franciaország 150 millió eurót, a Cseh Köztársaság 130 milliót, Svédország pedig 80-90 millió eurót költött a soros uniós elnöki tiszt ellátására.
A 2010. évi költségvetésben 9 milliárd forint szerepelt az elnökségi felkészülés céljaira, ebből 6,9 milliárd költségvetési támogatás, 2,1 milliárd forint pedig ingatlanértékesítésből származó bevétel lett volna. Az ingatlanértékesítések azonban a tárca szerint a kellő előkészítés hiányában és a gazdasági válság miatt nem valósultak meg.
Az új kormány a költségek csökkentéséért több intézkedést tett, eltörölte például az elnökségi stáb korábban kilátásba helyezett pótlékait, illetve az eredetileg tervezett 200 külképviseleti kihelyezésből csak 120 posztot töltöttek be. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 2011. évi költségvetésben 15,5 milliárd forint jut az elnökségi feladatok ellátására, ez az összeg bő egymilliárd forinttal kevesebb, mint amennyivel az előző kormány számolt.
Az elnökség magyarországi eseményeinek helyszíneként állami tulajdonban lévő épületeket választottak, ezek felújítási, rekonstrukciós költségeihez a Külügyminisztérium hozzájárult, cserébe az elnökség idején bérleti díj fizetése nélkül veheti igénybe őket. A magyarországi informális miniszteri találkozók nagy részét a gödöllői Grassalkovich-kastélyban tartják, a helyszín kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy minél kevésbé akadályozzák a budapesti közlekedést. Az agrárminiszteri informális ülést Debrecenben, a távközlésit pedig Balatonfüreden rendezik meg.
A felújított helyszínek között van a szakértői tanácskozások fő helyszíne, továbbá a Néprajzi Múzeum, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium kezelésében álló Stefánia Palota. Az elnökségi rendezvények közül egyedül a május végi keleti partnerségi program csúcstalálkozó idején lehet forgalmi korlátozásokra számítani, ezt a tanácskozást is Gödöllőn tartják.
Az EU-elnökségi rendezvények egy kisebb részének, szakmai indokból és az ország bemutatása céljával, több más vidéki helyszín ad majd otthont – egyebek mellett Visegrád, Szeged, Eger, Szarvas, Szentendre, Szombathely, Várpalota, Esztergom és Pápa. A magyar EU-elnökség idején mintegy 260 különböző szintű (állam- és kormányfői, miniszteri, szakértői, stb.) szakmai rendezvényt szerveznek, összesen 35-40 ezer külföldi vendégre számítanak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.