Bajor Gizi esete Rákosi Mátyással

„Drága jó Rákosi Mátyás! Sokáig töprengtem a címen – a formán – úgy a megszólításnál, mint levelem tartalmán (...) Nagyon szeretnék magához menni – nagyon szeretnék kérni magától valamit. Boldogtalan vagyok, és nem tudok boldogtalanságban élni. Kérem, kérem, fogadjon engem. Igaz szeretettel üdvözlöm.” 

 E sorokat egy hosszadalmas, s mondhatni, egyoldalú levelezés nyitányaként vetette papírra 1950. március 11-én Bajor Gizi, a korszak színészkirálynője. Hízelgő, könyörgő beadványaival az után kezdte bombázni az első számú kommunista vezért, hogy világossá vált számára: másokban nem reménykedhet. Hiába kérte például a Nemzeti Színház nagy hatalmú igazgatójától, Major Tamástól, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) fejével, Péter Gáborral közismerten baráti kapcsolatban álló színésztársától, Gobbi Hildától vagy a kultúra főfelügyelőjétől, a neki Kossuth-díjat adó Révai József minisztertől, hogy szabadítsák ki a börtönből a „legjobb barátnőjét”, senki sem tudott vagy mert segíteni.

A legjobb barátnőt, Vajda Ödönnét 1949. november 4-én tartóztatta le az ÁVH azzal a váddal, hogy „az angol rádió zavarkeltést célzó adásai nyomán tervszerűen és szervezetten” rémhírt terjesztett. Vagyis azt mondogatta, amit az idő tájt Pesten minden második ember, hogy a 100 forintos bankjegyeket le fogják bélyegezni, s akkortól csak értékük töredékét éri. Az „arisztokrata” vádlottat – aki „bűntársaival” életében először a tárgyaláson találkozott – gyorsított eljárásban már november 10-én 4 évi fegyházra ítélték, majd szilveszterkor kegyelemből 3 évi fogházra enyhítették a büntetését.

A színésznő szabadító akciójának dokumentumait az íróként 78 évesen debütáló, műfordítóként ismert Vajda Miklós ezúttal annak a memoárregénynek a függelékeként adta közre, amely kötetnek Bajor csupán az egyik fontos mellékszereplője. Az igazi főhős ugyanis az író édesanyja, Vajda Ödönné, született Csernovics Judit. A trianoni Magyarországra az 1920-as évek elején, elszegényedve áttelepülő erdélyi nemesi család legfiatalabb tagjának és környezetének története – immár megrendítő erővel megírt – kész regény.

A szövevényes anya-fiú kapcsolat hátterében viszont mindvégig ott áll az önzetlen barátnő, a fiú keresztanyja, Bajor Gizi, aki a két világháború közötti sztárügyvéd Vajda Ödön első felesége volt. Az egyedülálló beszédtechnikájú és legendás átváltozóképességű színésznőben nem akármilyen támogatásra leltek Vajdáék, hiszen a Nemzeti Színház örökös tagjaként már az 1920-as években elérte, hogy a teátrum gyakran változó direktorai jószerével hozzá igazították az éves műsorrendet. Az 1930-ban Corvin-koszorúval, 1948-ban pedig Kossuth-díjjal elismert sztár magánélete is a nagyközönség előtt zajlott: három férje – a már említett Vajda, Paupera Ferenc bankigazgató és Germán Tibor fül-orr-gégész professzor – között és mellett alig palástolt kapcsolat fűzte az elsősorban mecénásként ismert Hatvany Lajoshoz, az írófejedelemként ünnepelt Herczeg Ferenchez és a kor bestsellerszerzőjéhez, Zilahy Lajoshoz. S alighanem Horthy Miklós kormányzóval folytatott intim viszonyát is megalapozottan rebesgették.

A céltudatos, lehetetlent korábban sem ismerő tragika 1950 tavaszán, a jelzett napon nemcsak Rákosinak, hanem Ries István igazságügyminiszternek is írt. Neki már részletekbe menően bizonygatta, hogy a „szerencsétlen asszony” – aki „fellélegzett, amikor jött az új világ”, aki „szerette a demokráciát, ami neki és gyermekének megélhetést biztosított” – már „eleget bűnhődött”. A színésznő arról nem ejtett szót (megteszi helyette kései emlékezésében az érintett Vajda Miklós), hogy imádott és a születése óta agyonkényeztetett, a kamaszkoron alig túllépett elsős egyetemista keresztfiának minden kiadását ő fedezi az anya letartóztatása óta.

Az első után tíz nappal született második, sürgető levelében Bajor, talán freudi elírással, „Ministerelnök úrrá” lépteti elő a címzett főtitkárt. (Nem tévedett nagyot, hiszen Dobi István miniszterelnök első helyetteseként Rákosi gyakorlatilag a kormányfő első feletteseként fungált.) Majd simulékony szavakkal vont sajátos párhuzamot – a frissen megjelent Rákosi-per című kötetet citálva – a Horthy-korszakban 15 évet ült pártvezér és az ő barátnője meghurcolása között: „Rákosi Mátyásnak milliók és milliók próbálták letépni a rabláncait – én egészen egyedül ráncigálom ennek a szerencsétlen Vajda Ödönnének a vérszegény bilincseit. Higgye el, igaz emberért harcolok és harcolok körömszakadtáig, mert megtanultam a kommunistáktól, ha az ember hisz valaminek az igazságában, akkor ne adja fel a küzdelmet!” A harmadik nekifutásra írt sorok (a negyedik, hálálkodó levél tanúsága szerint) annyiban végre meghallgatásra leltek, hogy 1950 nyarán a parlamenti folyosón az ügyből időközben „felkészült”, vagyis belügyi jelentésekből tájékoztatott Rákosi „a művésznőnek kijáró” kézcsókok mellé néhány biztató szót is elpöttyintett. Ezekbe aztán Bajor görcsösen belekapaszkodott.

„Rákosi Mátyáshoz kértem bebocsátást, s ő meghallgatott (...) ígéretet kaptam tőle, hogy Juditot – az én kedvemért – szabadon bocsátja” – szögezte le a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze kitüntetés átvétele után abban a kérvényben, melyet már Révai Józsefnek írt, mivelhogy az ügy „hivatalból” a kultúrpápához passzolódott le. Újabb hetek és hónapok teltek el, Bajor fáradhatatlanul küzdött, míg végre a „nyaggatásokat” megunó Révai – aki többször is azt állította a kérelmezőnek vagy patrónusának, Palló Imre operaénekesnek, hogy az igazságszolgáltatás menetébe nincs beleszólása – október végén javaslatot tett Rákosinak: a majd egy éve bebörtönzött asszony „még fél évig üljön és aztán engedjük ki.” Ezt bírálta felül a főtitkár, amikor szilveszterkor utasítást adott, hogy Vajdánét – Bajor Gizi újévi ajándékaként – büntetésmegszakítással engedjék szabadon.

A történet azonban kétszeresen sem végződött happy enddel. Egyrészt a szabadulás után hat héttel az 58 esztendős színésznőt aktuális férje, az utolsó évében erősen alkoholizáló Germán Tibor – szerelménél végzetes kórt vizionálva, a szenvedéseit megelőzendő – halálos injekcióval átküldte a túlvilágra. (A sztori a hírek szerint hamarosan filmvászonról is visszaköszön majd.) A rögtön szárnyra kelt, ma is terjesztett pletykákat, miszerint közös öngyilkosság történt, zavaros fogalmazású újsághírek is kétségkívül erősítették. Hiába bizonygatta sokaknak Bajor éles szemű sógornője, az ugyancsak a tragédia helyszínén, a Stromfeld Aurél utcai villában lakó Beyer Rudolfné, hogy „Gizi nem lehetett öngyilkos, mert ha felkészülhet legutolsó szerepére, akkor biztos nem az agyonmosott pizsamájában találják meg”. A színésznőt tömegtüntetéssel felérő temetésén 40 ezren kísérték utolsó útjára Farkasréten. Nem sokkal utána pedig – sajátos, részleteiben máig nem tisztázott epilógusként – az ÁVH ismét begyűjtötte Vajda Ödönnét. A Bajor Gizi-imádatáról közismert Gobbi Hilda néhány hónap alatt aztán megint kikönyörögte rabságából az osztályellenségként kezelt rémhírterjesztőt, aki 1956-os disszidensként New Yorkban élt 1985-ös haláláig.

MURÁNYI GÁBOR