Tiltakozó egészségügyi dolgozók

Nemcsak a munkaadókkal, hanem újabban egymással is viaskodnak az aktivizálódó egészségügyi szakszervezetek.

Tiltakozó egészségügyi dolgozók

Sokat köszönhet a szakszervezeti mozgalom Tapolca önkormányzatának, amely november óta vitatja a város kórházát működtető Medisyst Kft. jogát arra, hogy felmondja a 30 évre kötött szerződést (HVG, 2010. március 6.). Ezt megelőzően ugyanis nem működött érdekvédelmi szervezet a gyógyintézetben, a 250 munkavállalóból 130 a tulajdonos és a befektető közötti konfliktus hírére lépett be az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetébe (EDFSZ). Nemcsak a tagság, hanem maga a szervezet is új: az idén januárban az EDDSZ-ből kivált Veszprém megyei alapszervezetek alakították. A szakításhoz a végső lökést az adta meg, hogy a Cser Ágnes vezette érdekvédelmi szervezet otthagyta a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, és belépett a Ligába.

Gyógytorna a tapolcai kórházban
Túry Gergely

Tapolcán, ahol április 6-án, lapzártánkkor jár le a dolgozók felmondási ideje, teljes a bizonytalanság. Az önkormányzatnak a Medisysttel kötött szerződés szerint vissza kell vennie a kórházi munkavállalókat, illetve gondoskodnia kell a továbbfoglalkoztatásukról, ám amíg a cég által befektetett mintegy félmilliárd forint sorsáról nem születik megegyezés, a dolgozók sem térhetnek vissza korábbi munkaadójukhoz. A Medisyst március elején bejelentette a Munkaügyi Központnak, hogy csoportos leépítést hajt végre, és kifizeti a végkielégítéseket. Ám ha felmondással lesz kénytelen megválni a dolgozóktól, akkor más szervezetnek – így az önkormányzat alapította egészségügyi kft-nek – nem lesz hajlandó átengedni őket a felmondási idő kitöltése előtt. Ez pedig több hónapig is eltarthat.

A patthelyzetre megoldást keresők, köztük a közép-dunántúli régió tiszti főorvosa, a veszprémi kórház főigazgatója, a megyei közgyűlés elnöke, a Medisyst tulajdonosa és ügyvezetője többször is egyeztettek az EDFSZ vezetésével – mondta a HVG kérdésére Vízl Péterné, a szakszervezet elnöke –, ám a tapolcai polgármester, Császár László ezeken az egyeztetéseken nem vett részt. Egyelőre időhúzásra játszik a város, és arra, hogy ne kelljen fizetnie a befektető építtette járóbeteg-szakrendelőért. A Medisyst kezdeményezte, hogy működési engedélyüket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vonja vissza, ami ellen a város fellebbezett. A választásokig biztosan nem áll be fordulat: az önkormányzat nem vállal fizetési kötelezettséget, összhangban az országos fideszes pártvezetés elvárásával, de azt sem kell bejelentenie, hogy nem tudja fenntartani a városi kórházat. A dolgozói érdekképviseletnek nincs könnyű dolga, hiszen intő példa Körmend esete, ahol a Medisyst szintén felbontotta a kórház-működtetési szerződést. Ott közös megegyezéssel váltak meg a dolgozóktól, akik ezzel elestek szerzett jogaiktól, megszűnt a munkaviszonyuk folytonossága, mivel a magát sértettnek érző önkormányzat csak új munkaszerződéssel volt hajlandó visszavenni őket.

Másutt az EDDSZ sem tétlenkedik: február elején Nyíregyházán, egy hónappal később Ózdon állt a demonstráló egészségügyi dolgozók mellé. A tiltakozók azt sérelmezték, hogy ők nem jogosultak a közalkalmazottakat megillető kétszer 49 ezer forintos keresetkiegészítésre, amelyről tavaly októberben állapodott meg a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. Az egészségügyben ugyanis számos önkormányzat gazdasági társasággá alakította korábbi költségvetési intézményeit, így az ott dolgozók már nem közalkalmazottak, emiatt elesnek ettől a juttatástól – holott ugyanazt a munkát végzik, mint korábban. Amíg erre az ellentmondásra a pénzügyi gondokkal küszködő vállalkozók hívták fel a figyelmet, kifogásolva a versenysemleges finanszírozás hiányát, a szakszervezetek ügyet sem vetettek rá. Az EDDSZ elnöke pedig egyenesen az első számú közellenségnek tekintette a magánbefektetőket az egészségügyben. ( Megválasztása ellenzőjének nyílt levelét lásd itt).   eMost mégis az élére állt a bérharcnak, áttételesen a vállalkozói érdekeket is képviselve. (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fideszes önkormányzat szervezte holdingba a kórházait, Ózdon pedig egy Fidesz-közeli vállalkozás, a MedCenter nyerte el másfél évvel ezelőtt a városi gyógyintézmény működtetését.) Hasonló demonstrációra került sor a szombathelyi kórház előtt is, ott az EDFSZ állt a juttatásukat keveslők mellé.

A jelek szerint hamarosan felpezsdül az érdekvédelem a Pécsi Tudományegyetemen is, mivel a Klinikai Központ kezdeményezte a jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés felmondását. Az egyetem vezetése azzal érvel, számára évek óta problémát jelent a közalkalmazottak juttatásainak összevisszasága, számos pert elveszített a pótlékok és illetménykiegészítések ügyében. „Már régóta szorgalmaztuk, hogy módosítsunk a szerződésen – nyilatkozta Illés József, az egyetem Integrált Egészségügyi Szakszervezetének vezetője az Axel Springer Magyarország Kft. Baranya megyei hírportálján, a bama.hu-n –, ám módosítás helyett az egyetem egyoldalúan felmondta a kontraktust.” Nem is nagyon tehetett mást, hiszen 3,5 milliárd forintra rúgó, lejárt adósságállomány terheli.

GÁTI JÚLIA