A T. Ház nagy visszatérői

Mile Lajos LMP-képviselő tizenhat év után kerül vissza az Országgyűlésbe, amelynek hat olyan tagja is van, aki nyolc év szünet után lett ismét törvényhozó.

A T. Ház nagy visszatérői

A Fidesz földindulásos győzelmét hozó választásokon több olyan politikus is újra képviselő lett, aki legalább nyolc, de esetleg tizenhat éve nem volt tagja az Országgyűlésnek. Nem mind a Fidesz színeiben tértek vissza, régi-új törvényhozók jutottak a Jobbiknak és az LMP-nek is.

Szó sincs persze arról, hogy önmagában a régi, ismert nevek biztos sikert jelentettek volna – mint azt az MDF esete mutatta. A fórum több olyan egykori képviselőt küldött harcba, akik az első ciklusban a Ház tagjai voltak. De tizenhat év után Debreczeni József, Király Zoltán, Roszík Gábor vagy Katona Tamás sem tudott a párton segíteni, utóbbi még elég kopogtatócédulát se volt képes összegyűjteni. Az LMP színeiben bekerült viszont a parlamentbe Katona egykori frakciótársa, Mile Lajos, aki valaha Debreczenivel együtt az MDF nemzeti liberálisainak hangadója volt.

„Nem könnyű a parlamenti képviselőség után visszaállni a korábbi életmódra” – mondta a HVG-nek Mile. Ő többször próbálkozott az újbóli bejutással, 1994-ben még az MDF, 1998-ban pedig már az MDNP színeiben. Az 1994-es önkormányzati választáson a Borsod megyei önkormányzat tagja lett MDF-színekben, ám az MDNP-vel 1998-ban már sikertelenül szerepelt minden szinten. Ez nem vette el a kedvét a közélettől, 2002-ben Miskolcon újra aktivizálta magát. Egykori MDF-es képviselőtársával, Balázsi Tiborral megalakították az Új Miskolcért Egyesületet, amelynek színeiben Balázsi miskolci közgyűlési képviselő lett, míg Milének önkormányzati külsős bizottsági poszt jutott. Emellett a polgári életben is meg kellett találnia a helyét, több kanyar után az Országos Fordító Iroda megyei kirendeltségének vezetője lett az egyébként magyar–francia tanár végzettségű politikus.

Túry Gergely

A nagypolitikába szintén egy MDF-es nemzeti liberális harcostárs, a parlamentből szintén 1994-ben kiesett Elek István terelte vissza. A később, 1998 után Orbán Viktor főtanácsadójaként és kormányközeli lapgazdaként dolgozó Elek 2008-ban hívta fel egykori képviselőtársát, hogy vegyen részt az alakulófélben lévő LMP stratégiai tanácsadói munkájában. A párttá alakult mozgalomban Mile megyei szervező és elnök lett, majd az országos listáról a parlament tagja, ahol főleg külpolitikával foglalkozik majd.

Hat olyan képviselő van az új Országgyűlésben, aki 2002-ben csukta be maga mögött a parlament kapuját. Hárman közülük a Jobbik, hárman a Fidesz színeiben jutottak most mandátumhoz, de a régi pártszínekben közülük egyedül a fideszes Ughy Attila. A most az új kormánypártból befutott Varga István MDF-esként búcsúzott a parlamenttől, míg Hanó Miklós kisgazdaként. A jobbikosok értelemszerűen más pártok képviselőiként ültek egykor a Kossuth téri frakciópadsorokban, Balczó Zoltán és Rozgonyi Ernő végig MIÉP-esként, míg Zakó László menet közben ült hozzájuk a kisgazdáktól. Helyzetük annyiban is különbözik, hogy Balczó és Rozgonyi nem sokkal a 2002-es vereség után el is hagyta Csurka István pártját (az utóbbi egy ideig a Magyar Nemzeti Front elnöke is volt), míg Zakó csak 2008-ban, MIÉP-alelnökből váltott a Jobbikra.

Ughy hosszú évek óta a budapesti 18. kerületi Fidesz emblematikus alakja, 1998-tól minden választáson a párt ottani jelöltje, de csak negyedik választásán sikerült egyéni választókerületben győznie. A másik két fideszes viszont nem is indult a mostani választáson egyéni jelöltként, s bár mindketten békésiek, Hanó a Békés megyei, Varga a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lista 11. helyéről lett képviselő.

„A pártban úgy állították össze a megyei listákat, hogy mindenkinek jusson hely, akit a pártvezetés be szeretett volna juttatni a parlamentbe” – mondta az orosházi ügyvédként praktizáló Varga arra a kérdésünkre, miért a szomszéd megyében lett jelölt. Várható volt, hogy az országos listáról kevesen jutnak majd mandátumhoz, ezért a Fidesz-központ valóban „kiközvetített” egyes jelölteket a megyéknek, például Békés megyébe Latorcai Jánost vagy Bács-Kiskunba Matolcsy Györgyöt. Információink szerint az egykori MDF-es Varga és a helyi Fidesz között nem felhőtlen a kapcsolat. Varga a megyében megpróbálkozott az egyéni indulással is, ám végül nem őt választotta ki jelöltként a megyei és az országos vezetés. „Jó kapcsolatban vagyok az egykori fórumos politikusokkal, például Balsai Istvánnal, védtem is őket az MDF-fel szembeni perükben” – ismertette politikai hátországát Varga, aki nem szeretné feladni ügyvédi praxisát.

Hanó kanyargósabb pályát futott be. A gazdademonstrációk szervezőjeként elhíresült politikus 2002-ben már nem a Torgyán József nevével fémjelzett kisgazdapárt tagjaként esett ki a parlamentből, hanem a képviselőtársaival alakított, s Lányi Zsolt által elnökölt Magyar Kisgazda és Polgári Párt alelnökeként. 2002-ben ők a Fidesz szövetségesei voltak, Hanó is fideszesként indult a választáson, de – a szintén a gazdademonstrációk során feltűnt – Karsai József (MSZP) legyőzte őt. Hanó később Szeremley Huba Magyar Gazda és Polgárpártjában töltött be alelnöki pozíciót, majd a 2006-os választásokon már a Torgyántól megszabadult FKGP színeiben indult, de alig 2 százalékig jutott. Pár hónappal később, az önkormányzati választásokon aztán már ismét fideszes volt, újra bekerült a békéscsabai önkormányzatba, ahol alpolgármesterré választották.

RIBA ISTVÁN