Párhuzamos történet

Rokon vonásokat mutat Orbán Viktor egykori és Gyurcsány Ferenc mostani visszatérési kísérlete, ám az utóbbi eredménye kétséges.

  • HVG HVG
Párhuzamos történet

„Nekünk nem a múltat kell megnyernünk, hanem a jövőt” – ezekkel a szavakkal igyekezett felülírni a 2002-es parlamenti és önkormányzati választások eredményét Orbán Viktor, amikor a kettős vereség után egy évvel visszatért a Fidesz élére. A taktikusan kiváró Orbánt addigra szinte visszasírták a hívei az ellenzéki párt élére. Ezen felbuzdulva szabad kezet kért és kapott, hogy saját belátása szerint szabhassa át a Fidesz felépítését az alapoktól az elnökségig. Javaslatára még a párt neve is megváltozott: Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre.Gyurcsány Ferenc nem várt pártja hívó szavára, és a kormány esetleges népszerűségvesztését se várta meg. Jövő szombaton, október 23-án az angyalföldi Szent István téren felállított sátor – vagyis a rendszerváltás szimbolikus építménye – alá várja a vele szövetségre lépőket, akik a jövőben új MSZP-platform, a Demokratikus Koalíció tagjaként szándékoznak más irányba fordítani az MSZP és úgy általában a magyar baloldal hajóját.

MTI/Rosta Tibor

 A volt miniszterelnök türelmetlensége a kezdeményezés sorsát is megpecsételheti. Az első pártreakciók tanúsága szerint jóval több gyanakvás, mint biztatás kíséri az akcióját, ami annyi hasonlóságot mindenképp mutat a „történelmi” előzményekkel, hogy Gyurcsány 2004-ben is alsóbb szintekről – a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-alapszervezetből – indította el a csúcstámadást. Ám míg az akkori csodaváró hangulatban néhány hét alatt sikerült maga mellé állítania a megyéket, most jóval rögösebbnek ígérkezik az út.

Aggályait fogalmazta meg Gyurcsány kezdeményezésével kapcsolatban több konkurens platform vezetője. Mesterházy Attila pártelnök pedig diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy mindenkivel együttműködésre törekszik, aki nem a párt gyengítésén dolgozik. Keményebben üzent az MSZP önkormányzati választások utáni bezzegembere, a szegedi polgármesterséget a kormányzati ellenszélben is megtartó – 2004-ben Gyurcsány miniszterelnökké választását még teljes mellszélességgel támogató – Botka László. Ő az új platform megalapítása és az MSZP-ből kilépett új baloldali pártot alapító Szili Katalin lépése kapcsán arról beszélt, hogy a múlt embereivel csak az utóbbi 4–8 év többnyire elvesztett csatáit lehet újrajátszani.

Gyurcsány igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nincsenek hatalmi ambíciói, nem akar se pártelnök, se kormányfő lenni. Igaz, az ATV-ben adott hétvégi interjújában hagyott magának kibúvót, amikor úgy fogalmazott, hogy „igen nagy valószínűséggel én már nem leszek miniszterelnök ebben az országban”. A kérdező, az expolitikus műsorvezető Kuncze Gábor pedig nem hagyta ki, hogy ne idézze fel a klasszikus bonmot-t: a politikában soha nincs soha. Amire a közelmúltbeli példa ismét csak Orbáné. Valószínűleg az MSZP-ben is sokak fülében ott csengenek a Fidesz elnökének 2005-ben a Nap-keltében elmondott szavai: „nincs már nekem olyan sok hátra a politikában”.

A hasonlóságok sora ezzel nem ér véget. Orbán 2002-ben a polgári körök létrehozásával próbált meg civil bázist kiépíteni maga mögé. Gyurcsány már miniszterelnöki regnálása idején, 2008 őszén megalapította a pártjától független mozgalmát, a Magyar Chartát. A vizit- és tandíjas népszavazással meggyengült pozíciójú szocialista pártelnök-miniszterelnök ezzel olyan, értelmiségiekre támaszkodó közösséget próbált létrehozni, amelyben az ő szellemi irányítása mellett otthonra lelhetnek az MSZP-ből és az SZDSZ-ből mint pártokból kiábrándult baloldali és liberális szavazók.

Van egy olyan különbség a két politikai tábor összetételében, amely végkimenetelében is eldöntheti, hogy Gyurcsány visszatérési kísérlete sikeres lesz-e. Míg ugyanis a Fidesz elnöke alapvetően vezérelvű, jellemzően egyszemélyi irányításra szocializálódott pártba tért vissza 2003-ban, az MSZP mindig is sokszínű szervezet volt. Ritka pillanatoktól eltekintve a belső irányzatok, platformok, megyei szervezetek versengtek benne. Ha olykor kiválasztódott is egy-egy olyan vezető, aki mögé a szocialisták felsorakoztak, ha egyszer kiesett a pikszisből – Németh Miklós, Horn Gyula, Kovács László, Medgyessy Péter –, nem tudott visszakerülni irányító helyzetbe.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.