Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Magának a tulajdonosnak próbált meg eladni egy fuvolát egy fiatalember, amit egy buszon talált.
A 130 ezer forintot érő hangszert egy diáklány bérelte a pápai Bartók Béla Zeneiskolától. Éppen hazafelé tartott, amikor a Győrbe tartó buszon felejtette azt, és már csak otthon vette észre, hogy nincs meg. A fiatalembernek, aki megtalálta, fogalma sem volt arról, mit rejthet az egyik ülésen magányosan utazó toktáska, mindenesetre megragadta annak fülét és otthonig meg sem állt vele. Utánanézett, mennyiért lehetne elpasszolni a zsákmányt, végül karácsonyig várt az értékesítéssel.
Sejtette, hogy speciálisabb vevőkörre lesz szüksége, így felvette a kapcsolatot a Bartók Béla Zeneiskolával. Előzetes megbeszélés után december végén vitte be a 70 ezer frontért kínált hangszert. Egy zenepedagógus fogadta, aki megvizsgálta a portékát. Miután ez megtörtént, a tanár kis türelmet kért a fiatalembertől, és csaknem 20 percre magára hagyta őt. A fuvola "tulajdonosa" várt a sorára, nem sejtette, hogy a pedagógus nem a vételárat hozza neki, hanem a rendőrséget hívja. Az ügyeletet értesítő tanár és kollégái számítottak a hangszer felbukkanására, így az annak azonosításához szükséges adatokat megosztották még a győri zeneiskolával is.
Az elfogott fiatalember előbb elnézést kért az iskolától, majd részletes vallomást tett. A fiatalember ellen jogtalan elsajátítás vétsége miatt indult büntetőeljárás - tájékoztatta a Független Hírügynökséget keddi közleményében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.