Az árvízi védelemben dolgozhatnaka közmunka programba jelentkezők

A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli dolgozhat majd az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Újfehértón.

  • MTI MTI
Az árvízi védelemben dolgozhatnaka közmunka programba jelentkezők

Ez a szám éves átlagot jelent, a csúcsidőszakban akár a 22-24 ezer főt is meghaladhatja a foglalkoztatotti létszám - mondta Czomba Sándor államtitkár. A programokban emellett 2 ezer munkanélküli kaphat majd képzést.

Czomba Sándor tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordítják, így Borsod, Nógrád, Szabolcs és Békés mellett Baranya déli része, valamint Somogy belső része is a kiemelt térségek között van. A program emellett szinte minden települést érint majd, de leginkább azokat a területeket, ahol magas a munkanélküliség.

A közfoglalkoztatási program öt meghívásos pályázatára összesen 139 pályázat érkezett, az országosan 16,2 milliárd forintos támogatást a pályázók 1,75 milliárd forintos önrésszel egésztik ki - közölte Czomba Sándor.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.