A munkavállalók képviselői hiányolták a bizottság által készített szabályozási koncepcióból többek között a szakszervezeteknek, az érdekegyeztetésnek, a foglalkoztatás biztonságának, a bérek védelmének és a pihenő időnek az alaptörvényi szintű rögzítését, valamint a visszaható hatályú jogalkotás alkotmányi szintű tilalmát, továbbá szorgalmazták az alkotmányozás időbeli eltolását és az alkotmányozással kapcsolatos társadalmi párbeszéd szélesítését.
Mind az érdekvédők, mind a parlamenti bizottság jelenlévő kormánypárti tagjai felvetették az állam és a társadalom közti bizalom hiányának problémáját.
Alkotmányozás: párbeszédet és bizalmat akarnak a szakszervezetek
A meghívott szakszervezeti vezetők többsége élesen bírálta az alkotmányozás folyamatát azon a közmeghallgatáson, melyet az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága tartott parlamenti nyílt napján, kedden.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként az Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Egy másik XV. kerületi iskolában is bombariadó volt csütörtökön
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet.