szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa kedden az MTI megkeresésére, az előző napi adatokra hivatkozva úgy fogalmazott: a hideg időjárás miatt az országban átlagosan 99 százalékos, Budapesten 96 százalékos kihasználtsággal működnek a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek.

Az átlagos 99 százalékos kihasználtság azt jelenti, hogy néhány megyében az éjjeli menedékhelyek jóval 100 százalékos kihasználtság felett működnek, például Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Békés megyében - mondta Matlári Ferenc. 

Közölte, hogy Budapesten körülbelül 1500 ember, az országban mintegy 3600 ember számára tudnak szállást adni éjjeli menedékhelyen. Matlári Ferenc elmondta, hogy a tél beállta óta körülbelül kétszáz ember halt meg kihűlés következtében, egy kisebb részük közterületen. 

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatója két héttel ezelőtt az MTI-nek elmondta: a fővárosi éjjeli menedékhelyek forgalma folyamatosan igen nagy. Csak a BMSZKI éjjeli menedékhelyeit - az időszakos férőhelyekkel együtt - naponta körülbelül százzal több ember keresi fel esténként, mint tavaly ilyenkor.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!