Vass István Péternek - vagy ahogy Szegeden ismerik - Vaspistának mindene megvolt. Újságíróként több országos lapnak dolgozott, a helyi újságnak is írt, de megjárt tévét, rádiót is. Főnökei jó véleménnyel voltak róla, az élete pörgött, mindenki úgy vélte, nagy jövő előtt áll. Szeged kellős közepén, a Széchenyi téren lakott egy nagy lakásban feleségével, aki hosszú évekig kitartott mellette. Annak ellenére, hogy férje élete fölött az alkohol vette át az irányítást.

Előbb a munkáját, majd a feleségét, végül lakását vitte el az ital. Azt meséli, az utolsó négy év maga volt a pokol. Kétségek közt vergődve próbált meg újra és újra szembenézni önmagával, illetve azzal, ami maradt belőle. Az egész napos ivás után, rendszerint fél liter konyakkal vígasztalódott lakásában, ahol csak gyűltek a számlák.

Amikor önkormányzati panel lakásában fogadott minket, már 1672 napja tiszta volt. Állítja, megjárta a poklot, és a beszélgetésünk után ebben mi sem kételkedtünk. Napi több liter tejjel és csokoládéval nyomja el az alkohol utáni vágyat, amely, bár tompult az évek alatt, teljesen nem szűnik meg soha. Életének legszomorúbb szakaszát a Pokol útján című könyvében írta meg kíméletlen őszinteséggel, ahogy velünk is beszélgetett egy igazi magyar tabu témáról, az alkoholizmusról.