Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A két férfi jelentős, esetenként 10 millió forintos kárt okozott. A rendőrség sértetteket keres.
Eljárást folytat a BRFK XI. kerületi kapitánysága két férfi ellen, akik több embert verhettek át. Módszerük a következő: először bérleti szerződést kötnek kiadó lakások tulajdonosaival, majd hamis adásvételi, vagy ajándékozási szerződést készítenek, és annak földhivatali bejegyeztetésével megszerzik a lakás tulajdonjogát. A tulajdonjog bejegyzését követően a lakást eladják, vagy jelentős összegű hitelt vesznek fel az ingatlanra. Jelentős, esetenként 10 millió forint nagyságrendű kárt okoznak.
Az egyik elkövető 47 éves, körülbelül 175-180 centiméter magas, kövér testalkatú, körülbelül 180-190 kilogramm, őszülő borostás férfi.
A másik elkövető 54 éves, körülbelül 175-180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi.
A XI. kerületi rendőrség várja azok jelentkezését, akiket szintén megkárosítottak a férfiak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.