Német embercsempészt fogtak el a rendőrök Mórahalom közelében

Német embercsempészt és általa szállított koszovói, illetve szerb állampolgárokat fogtak el a rendőrök Mórahalom közelében – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

  • MTI MTI
Német embercsempészt fogtak el a rendőrök Mórahalom közelében
A járőrök által előző nap hajnalban ellenőrzött német rendszámú autóban a sofőrön kívül négyen utaztak, ám ők nem rendelkeztek érvényes magyarországi tartózkodásra jogosító irattal – mondta Tuczakov Szilvána.

A hárman koszovói és egy szerb állampolgár az éj leple alatt, a zöldhatáron lépett magyar területre, a német sofőr szállította volna őket tovább - tette hozzá az őrnagy.
A határsértők ügyében idegenrendészeti eljárás, míg a sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – büntetőeljárás indult embercsempészés, és kábítószerrel visszaélés vétség gyanújával, miután a jármű átvizsgálása során másfél grammnyi kábítószergyanús anyag is előkerült – közölte a szóvivő.
Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.