Sukoró-ügy: Benedek Fülöp tanúkihallgatása

Tanúként hallgatta meg Benedek Fülöpöt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) volt vezérigazgató-helyettesét pénteken a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróság a tervezett sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért az MNV Zrt. által indított polgári perben.

  • MTI MTI
Sukoró-ügy: Benedek Fülöp tanúkihallgatása

A tárgyalássorozatot vezető Ébner Vilmos bíró a külföldi befektető társaságot képviselő Joav Blum üzletember tulajdonában levő Pest megyei, valamint az állam által birtokolt sukorói telkek cseréjével kapcsolatos szerződés megkötésének körülményeit igyekezett feltárni a tanú segítségével.

Benedek Fülöp egyebek között elmondta, hogy az előkészített szerződéstervezethez észrevételeket fűzött, s azokat a szerződéskötés feltételeként javasolta az anyagba beépíteni. Arról is beszélt, hogy a szerződéstervezetet és az értékbecslést az ülés előtt kapták kézhez a vagyontanács tagjai, ezért azt ő szakmai aggályok miatt nem is írta alá.

A pénteki tárgyalási napon megjelent Császy Zsolt, az MNV Zrt. volt értékesítési és jogi igazgatója, s jelezte, hogy az alperes - Joav Blum - oldalán beavatkozóként venne részt a perben. Ezt a bíróság elutasította, a döntés nem jogerős.

Pénteken Benedek Fülöp meghallgatása után még egy tanút hallgatott meg a bíróság. A polgári perben a magyar államot képviselő MNV Zrt. mint felperes, keresetében azt kérte: a bíróság állapítsa meg, hogy a telekcsere-szerződés semmis, mert több jogszabályba ütközik, továbbá a csereingatlanok között feltűnő értékaránytalanság van.

A tervezett sukorói turisztikai beruházásban érdekelt külföldi befektetőcsoportot képviselő Joav Blum üzletember pedig a kereset elutasítását kérte a bíróságtól. Az ügyben eljáró bíró a semmisség megállapítását indokoló okokat és a szerződés megkötésének körülményeit igyekszik tisztázni.

A 2008-ban megkötött csereszerződés alapján a magyar állam tulajdonában levő 20 sukorói külterületi ingatlant cseréltek el a Joav Blum birtokában levő két albertirsai külterületi, valamint egy pilisi külterületi ingatlanért.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.