Kiürítették a Westend City Centert

Bombariadó miatt kiürítették a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontot hétfő délelőtt. Nem találtak bombát, így délután újra kinyitottak az üzletek.

  • MTI MTI
Kiürítették a Westend City Centert

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta: 9 óra után a rendőrségi segélyhívóra érkezett a bejelentés, amely szerint bombát helyeztek el egy VI. kerületi bevásárlóközpontban. A rendőrség intézkedett az épület kiürítéséről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: kora délután végeztek az épület átvizsgálásával, bombát nem találtak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.