Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kolláth György szerint az új alkotmánytervezet egy "Orbán-pátens", az abszolút hatalom által kiadott törvényerejű rendelet. Az alkotmányjogász a Független Hírügynökségnek azt mondta a szerdán nyilvánosságra került dokumentumról, hogy az egy minden elemében elhibázott koncepcióból született szerencsétlen tervezet, "politikai blődli".
Kolláth György szerint történelmietlen például az irat egyik alapvetése, miszerint szakítanak a múlttal, érvénytelennek tekintik az 1949-es alkotmányt, amely alapját képezte az eddigi alaptörvénynek, és 1990-től kezdik az időszámítást. A szakember szerint a köztársaság kikiáltása, 1989. október 23-a óta negyvenszer módosították a '49-es alkotmányt és minden ilyen alkalommal legitimálták is. Hozzátette: a mostani tervezetbe ráadásul számos elemet átemeltek, és "ami jó van benne, az régi, ami rossz, az új".
Az alkotmányjogász felhívta arra is a figyelmet, hogy a tervezet ellentmondásra épül, hiszen jogilag Magyarországot köztársaságként határozza meg, gyakorlatilag azonban a '"köztársaság kulisszái között a császárság torzói épülnek". Kolláth György szerint ezt támasztja alá például az is, hogy a címből is kihagyták a köztársaság szót, Magyarország Köztársaságának Alkotmánya helyett az új alaptörvény-tervezetet Magyarország Alkotmányaként mutatták be.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.