„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy kereszténydemokrata képviselő szerint elképzelhető az abortusztörvény szigorítása, két fideszes és egy másik kereszténydemokrata politikus azonban ezzel ellentétesen nyilatkozott. Úgy tűnik: az elvi politizálás helyett a kormányzat pragmatikusan kezeli a kérdést – zárójelbe téve Mózes idevonatkozó passzusait.
Az új alkotmány Szabadság és felelősség című fejezetének II. cikke így szól: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A hvg.hu parlamenti tudósítója abból kiindulva kérdezett meg erről több kormánypárti képviselőt, hogy mindez ellentétes a meglehetősen liberális abortusztörvénnyel, épp ezért utóbbi szigorítása várható.
„Az új alkotmány alapján nem kell a mostani abortusztörvényt megsemmisíteni” – közölte a hvg.hu-val egy ismert kereszténydemokrata képviselő. A neve elhallgatását kérő politikus szerint az új alkotmány „az állam életvédelmi kötelezettségét rögzíti”, s ez alatt a családtámogatás, a gyermekvédelem állami feladatai értendők. A katolikus politikus számára nem okoz lelkiismereti problémát, hogy az abortusztörvény életben marad, azt azonban elismerte: Róma álláspontjához képest a mostani – egyébként annakidején a kereszténydemokrata Surján László által beterjesztett – törvény valóban liberális, „nem az egyház állásfoglalása tükröződik benne”, de az európai gyakorlattól nem tér el. A képviselő egy II. János Pál pápa által jegyzett dokumentumra hívta fel a figyelmet. E dokumentum előírása alapján abortuszkérdésben a katolikus politikusok a fennálló helyzetet fenntartó törvényeket megszavazhatják, további liberalizálását azonban nem. „Én ehhez tartom magam” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
A református teológiát végzett kereszténydemokrata képviselő, Varga László szigorúbb felfogást képvisel katolikus frakciótársánál. Varga hangsúlyozta: frakciója ragaszkodott ahhoz, hogy az új alkotmányban szerepeljen a magzati élet védelme. Úgy vélte: az élet a fogantatással kezdődik. „Hiszem azt, hogy – bár ez most sem a KDNP, sem a kormány számára nem kitűzött cél – pár éven belül új abortusztörvény fog születni.” Varga szerint a jelenlegi, általa is liberálisnak tartott abortusztörvénynek – ahogy az a címében is szerepel – valóban a magzati élet védelmét kellene elősegítenie, ezzel Magyarország demográfiai problémái is orvosolhatók lennének. Varga ugyanakkor „nem hiszi”, hogy az új alkotmány hatálybalépése után kereszténydemokrata politikusok a mostani abortusztörvény megsemmisítését kérnék az Alkotmánybíróságtól. „Pillanatnyilag nem aktuálpolitikai kérdés számunkra ez” – közölte, hozzátéve, hogy középtávon, ha nem is írországi szigorúságú abortusztörvényre, de a mostaninál jóval szigorúbbra van szükség.
A fideszes Gulyás Gergely ugyanakkor egy szót sem említett az abortusztörvény szigorításáról. Az egykori Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottság alelnöke szerint nincs ellentmondás az abortusztörvény és az új alkotmány között. A magzati élet védelme nem azonos szintű azzal a védelemmel, amiben az állam részéről a megszületett élet részesül – mondta. Gulyás szerint ugyanez világlik ki a 64./1991-es AB-határozatból. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz és a KDNP februári, siófoki közös frakcióülésén a két frakció megállapodott abban, miszerint az új alkotmányból nem fog következni az abortusz szigorítása. Úgy vélte: ha az új alkotmány hatálybalépése után magzatvédő szervezetek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, a jelenleg hatályos abortusztörvényt nem fogja megsemmisíteni az Alkotmánybíróság.
Ugyanezt erősítette meg egy neve elhallgatását kérő fideszes államtitkár, aki elmondta: az új alkotmány egyfelől tiszteletben tartja azok hitét, felfogását – köztük személy szerint az övét is –, akik úgy gondolják, hogy az élet a fogantatással kezdődik, de nem kényszeríti az Országgyűlést a mostani abortusztörvény szigorítására. A politikus szerint az új alkotmányból „nem következik”, hogy az abortusz gyilkosság lesz, „mert nagyon sok, az élet védelmében elkövetett cselekedet létezik, ami egy másik életet károsít”. A fideszes politikus „nem kívánt belemenni a részletekbe”, de Gulyás Gergellyel összhangban azt mondta: nem várható az abortusztörvény szigorítása. Ugyanakkor elismerte: mivel szerinte az élet a fogantatással kezdődik, „az abortusz gyilkosság, de vannak olyan helyzetek, amikor az ember elfogadja a gyilkosságot”.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.