szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lemond tisztségéről Esztergom LMP-s alpolgármestere, Batyikné Csőke Ágnes a csütörtök esti képviselő-testületi ülésen.

Batyikné Csőke Ágnes megerősítette az MTI értesülését, s döntését egészségi okokkal indokolta. Hozzátette: alpolgármesteri funkcióját társadalmi megbízatásban látta el, miközben pedagógusként dolgozott, s a két feladat összeegyeztetése nehézségeket okozott számára.

Tétényi Éva (független) polgármester az MTI-nek elmondta, a mostani ülésen biztosan nem jelöl alpolgármestert. Emlékeztetett arra, hogy a választások után a helyi Fidesz-frakció kijelentette, tagjaik közül fél évig nem hajlandók alpolgármestert jelölni. Ez az időszak április 4-én jár le. Mint a polgármester hozzátette, addig eldől, hogy a frakció hajlandó-e együttműködni vele, de a képviselő-testület feloszlatása sem elképzelhetetlen.

A 15 tagú esztergomi képviselő-testületben a 10 fős kormánypárti frakció adja a többséget, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Vállalkozók Pártja egy-egy képviselővel van jelen, a polgármester pedig független.

A polgármester és a képviselő-testület viszonya novemberben romlott meg, amikor Tétényi Éva közölte, hogy a korábbi vezetőségtől 1,2 milliárd forint kifizetetlen és lejárt számlaállományt, továbbá csaknem 20 milliárdos adósságot örökölt, ezért adósságrendezést kér, és a lejárt hiteleket nem hajlandó újabb kölcsönökből fedezni.

A kormánypárti frakció szerint a polgármester törvénytelenül indította el az adósságrendezési eljárást. Tétényi Éva pedig az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szeretné elérni, hogy a parlament oszlassa fel a testületet, mivel megbénítja a várost az, hogy a legnagyobb képviselőcsoport nem működik együtt vele.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!