szerző:
hvg.hu

Kikértük a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület kapcsán elhíresült Hajdúhadház és Gyöngyöspata rendőrségi statisztikáit.

„Ha a rendőrséget nagy erőkkel nem vezényeltük volna ki a kritikus helyszínekre, akkor ott csúnya történetek is megeshettek volna” – fogalmazott Orbán Viktor tegnap a Gyöngyöspatai eseményeket kommentálva, s hozzátette azt is: ha bárki túllépi a magyar jogrendszer által számára nyitva hagyott lehetőségeket, akkor a rendőrség teljes tekintélyével és súlyával fog eljárni.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől csaknem három héten át járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt, a települést március 17-én hagyták el. A Jobbik helyi vezetője, Juhász Oszkár korábban azt mondta: azért járőröznek, mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról, s a bűncselekmények mögött helyi cigányokat sejtenek. A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint mintegy ezer ember részvételével - demonstrációt is tartott a Heves megyei településen. Azt is tudni lehet, hogy a következő hasonló akciót áprilisra, Hajdúhadházra tervezik.

A hvg.hu Gyöngyöspatán készült videó egyik jelenetében azt láthatjuk, hogy a helyszínre érkező rendőr kezet fog az utcán posztoló „polgárőrrel”. Mivel a történtek kapcsán sokan – helyiek, nem helyiek, s most már Orbán Viktor is – felvetették, hogy a rendőrség dolga a rendteremtés, vizsgálat is indult az ügyben Kállay Ernő, kisebbségi ombudsman vezetésével. Felmerült ugyanis a kérdés, hogy a rendőrség mennyit lát a települések problémáiból.

Gyöngyöspatán 2010-ben összesen 55 bűncselekményt követtek el, amelyből 31 volt vagyon elleni. Idén eddig 9 bűncselekményt regisztráltak a községben. Ezzel a Gyöngyösi Rendőr-kapitányság illetékességi területén a „közepesen fertőzött” települések közé tartozik – tudatta lapunkkal a Heves megyei Rendőr-főkapitányság. Az adatokból az is kiderül: a tavalyi évben 13 személy elleni bűncselekmény volt, köztük garázdaság és könnyű testi sértés. „Ez arányait tekintve nem kiugróan magas” - állt a rendőrség válaszában, amely úgy fogalmaz: az elmúlt hónapok adatai alapján nem állapítható meg semmilyen olyan tendencia, mely a bűncselekmények elszaporodására utalna.

A kérdésre, hogy tudnak-e arról a 10-12 fős csoportról, amely – a helyiek szerint (ahogy a videónkban is említik) – felelős a településen elkövetett bűncselekmények többségéért, illetve érkezett-e a körzeti megbízotthoz erről jelzés a lakosság részéről, úgy reagáltak: 2006-ban 37 fő helyi lakos bűnelkövetőt regisztráltak, 2007-ben 21 főt, 2008-ban 20 főt, 2009-ben 21 főt, míg 2010-ben 18 főt. Ezen adatok a megye más településeihez képest mérsékelt számok, amelyek csökkenő tendenciát mutatnak – olvasható a válaszban. ”A település körzeti megbízottja természeten folyamatos párbeszédet folytat a falu lakosságával, arról tájékoztatja feletteseit” - közölték, de ezzel kapcsolatban részleteket nem árultak el.

Hajdúhadházról 2009-es és 2010-es adatokat is kaptunk. Ezek szerint 2009-ben 703, 2010-ben 706 bűncselekményről szerzett tudomást a rendőrség. Főként a vagyon elleni bűncselekmények domináltak, s az összes bűncselekmény 70 százaléka vagyontárgyat érintett. Az elmúlt két évben összesen 7 rablás történt, mindegyik esetben elfogták az elkövetőket, s ellenük eljárás indult – tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. „A rendőrkapitányságra olyan lakossági észrevétel, panasz, amelyben „időről-időre bűncselekményt” elkövető személyekre utalnának nem érkezett. Jellemzően a garázdaságok esetében találkozunk csoportos elkövetéssel” – tudatták lapunkkal.

A Szebb Jövőért tervei

Balog Zoltán, felzárkóztatásért felelős államtitkár is megszólalt, s azt mondta: a rendőrség nem engedi, hogy "félkatonai szervezetek kihívást intézzenek az állam kizárólagos joga ellen". Egyelőre azonban úgy tudni, Hajdúhadházon is megjelenik majd a Szebb Jövőért. az önkormányzat részéről semmilyen megkeresés vagy segítségkérés nem történt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület felé a közbiztonság javítása érdekében. Hajdúhadházon a városi rendőrkapitánysággal együttműködve az Országos Polgárőr Szövetség helyi szervezete is lát el polgárőri feladatokat – közölte Csáfordi Dénes polgármester.


A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület 2010 áprilisában alakult, 11 egykori gárdistákból. "Nem tudnak minket kiütni a nyeregből. A Magyar Gárdát beszüntették, de mi megyünk tovább" – mondta az origo-nak a Békés megyében újonnan létrejött polgárőr egyesület egyik tagja 2010 júniusában. Májusban, egy, a Jobbik pártlapjának, a Barikád hetilapnak adott interjúban László Attila elnök arra kérdésre, hogy nem hasonlít-e a fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény öltözetük a betiltott szervezet ruházatához, azt válaszolta: „Bőrtangában nem járhatunk”. Bár - ahogy a videónkban is látszik -, a tagok viselete télen ettől eltér.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hírszerző/FH Itthon

Politikai menedékjogot kérhetnek a gyöngyöspataiak

A "cigányellenesség és az újfasizmus megállítását", a roma kisebbség megvédését követelték a kormánytól az antirasszista világnap alkalmából tartott tüntetésen felszólalók hétfőn a fővárosi Kossuth téren.

Elek István Vélemény

Elek István: Gyöngyöspata – most még megúsztuk

Most még szerencsénk volt, Gyöngyöspatán nem folyt vér, sőt, egy pofon sem csattant el, de legközelebb korántsem biztos, hogy ilyen könnyen megússzuk – itt vagy máshol. A Patán élő többség és a kisebbség ma még józanul, felelősen gondolkodó része okosan tenné, ha sürgősen újrakezdené a párbeszédet és az együttműködést a konfliktust kiváltó problémák felszámolására. Mielőtt valóban jóvátehetetlen dolgok történnek.

Roma Sajtóközpont Itthon

Gyöngyöspata: büntetőeljárást sürget a TASZ

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontja szerint a rendfenntartó szerepben tetszelgők félelemkeltő tevékenysége Gyöngyöspatán nem tartozott a gyülekezési jog hatálya alá. A településen tíz napig „járőrözők”, fenyegető fellépésükkel az állami erőszak-monopóliumot kérdőjelezték meg, a rendőrség tétlensége pedig jogbizonytalanságot okozott.

Tíz éven át várta a világvégét a föld alatt egy holland család

Tíz éven át várta a világvégét a föld alatt egy holland család

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Több mint 70 embert kellett ellátni a Katalóniában történt éjszakai tüntetések után

Több mint 70 embert kellett ellátni a Katalóniában történt éjszakai tüntetések után

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Kiakadtak az akadémiai dolgozók, amiért Maróth Bakuba utazott Orbánnal

Kiakadtak az akadémiai dolgozók, amiért Maróth Bakuba utazott Orbánnal

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt