10 milliárd forintot csoportosít át a kormány a 4-es metró költségvetéséből

A kormány 10 milliárd forintot von el 4-es metróvonal építéséből, az összegből a fővárosi közösségi közlekedésnek juttat rendkívüli támogatást.

  • MTI MTI
10 milliárd forintot csoportosít át a kormány a 4-es metró költségvetéséből

Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány a 2011-es költségvetés önkormányzati fejezetén belül 10 milliárd forintot csoportosít át, ám a korábban megjelent sajtóhírekkel ellentétben a rendelet szerint ezt az összeget elvonják a 4-es metró második, azaz a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszának építéséből, és abból a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működését támogatják.

A belügyminiszter - a rendelet értelmében - a támogatást soron kívül folyósítja a Fővárosi Önkormányzatnak.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.