Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Bencsik: 22 ezer panellakást újíthatnak fel

Az Új Széchenyi Terv keretében működő Zöld Beruházási Rendszer panelpályázatai során 12,6 milliárd forint felhasználásáról született döntés, mellyel 242 pályázatot támogattak, így 22 580 lakás korszerűsíthető a fővárosban és harmincegy vidéki településen - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Tatabányán, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Bencsik: 22 ezer panellakást újíthatnak fel

Bencsik János elmondta: a végéhez közeledik a Környezet és Energia Operatív Program keretében 2010-ben benyújtott épületenergetikai és megújuló energiás pályázatok elbírálása is. Eddig közel 35 milliárd forintos támogatásról született döntés, és április végéig várhatóan további 5 milliárd sorsáról határoznak.

A most zajló Construmán kiállító cégek számára a túléléshez szükséges levegőt biztosíthatják a meghozott döntések, hiszen a két pályázati keretben megítélt támogatások a pályázók önerejét is beleszámítva összességében 90-100 milliárd forintos megrendelést adhatnak az építőiparnak - mondta az államtitkár.

Bencsik János elmondta, hogy Komárom-Esztergom megye három városában - Oroszlányon, Tatán és Tatabányán - összesen 426 lakás újulhat meg közel 100 millió forintos támogatás segítségével.

A következő egy esztendőben sorra újulhatnak meg felsőoktatási és közoktatási, valamint egészségügyi és szociális intézmények, melyek fenntartási költsége is csökkenhet az épületkorszerűsítések során - tette hozzá a politikus, példaként említve a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórházát, amely 470 millió forintos támogatásban részesült a meglévő pavilon energiahatékonysági beruházásához.

Az államtitkár elmondta: a kormány az energiapolitika eszközeivel is támogatja az egyházak társadalmilag hasznos intézményfenntartói tevékenységét. Huszonhat településen hat felekezet, valósíthat meg energetikai fejlesztéseket 1,7 milliárd forint közösségi támogatás felhasználásával.

Bencsik János megjegyezte, hogy a héten, Pannonhalmán találkozott Várszegi Asztrik főapáttal, és tájékozódott a kolostor megújuló energiákra alapozott fejlesztési programjainak állásáról.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.