szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Orvosi Kamara szerint ismét rosszindulatú kampány indult a sajtóban a testület ellen, noha gazdálkodásuk kapcsán korábban egyetlen esetben sem tártak fel szabálytalanságot.

A MOK hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált több sajtóorgánumban a kamarával kapcsolatban megjelent hírekre. A Medical Online arról írt, hogy Éger István, a MOK elnöke korábban az önkéntes kamarai tagdíjat nem fizetőket behajtással és bírsággal fenyegette meg. Jelenleg országszerte ezres nagyságrendben zajlik behajtási eljárás olyan orvosok ellen, akik legalább hat hónapja nem rendezték a tagdíjukat. A perelt összeg orvosonként általában 10-30 ezer forint között van.

A Népszabadság és a Népszavai hétfői száma is beszámolt a testület vezetőinek díjazását tartalmazó listáról, amelyet a MOK-ot januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentő Keszthelyi Gyula tardi háziorvos végül megkapott a szervezettől. Eszerint a kamara elnöke, Éger István 1,3 millió forintos, Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap.

A MOK közleménye szerint "gazdálkodása mindenkor teljes nyilvánosság mellett, felhatalmazott testületei révén készült és határozatban foglalt költségvetése alapján zajlik". Ezt a költségvetést "önként vállaltan" évente könyvvizsgálói ellenőrzésnek vetik alá, valamint felügyelőbizottságai mellett számos alkalommal állami szervek is ellenőriztek. "Kifogás, szabálytalanság egyetlen esetben sem merült fel" - fogalmaztak.

A tagdíjat tisztességesen fizető több tízezer tag jogos érdekeire való tekintettel a tagdíjkintlévőségek behajtása a mindenkor hatályos alapszabály és tagdíjszabályzat alapján történt, amelyeket jogerős bírósági ítéletek is megerősítettek. Ennek kapcsán megjegyezték, hogy a kötelező kamarai tagság törvényi kötelezettsége az efféle hatósági procedúrák végét is jelenti lassan, a jövőben hasonlóra nem lesz szükség.

A testület vezetői fizetéseinek nyilvánosságra hozása kapcsán úgy fogalmaztak: "különösen elszomorító és - minden jogszerűsége mellett - súlyos morális kérdéseket vet fel az, ha olyanok használnak fel szabályosan keletkezett és kiadásra került adatokat a köztestület elleni hangulat keltésére, akik gyakorló orvosként a kamara tagjai, vagy leendő tagjai".

Hangsúlyozták: hivatásrendükben megvannak a szükséges fórumok és intézmények ahhoz, hogy a hasonló módon felmerülő kérdéseket hitelesen - szervezeten belül - kezeljék. A MOK szerint ezek megkerülése és a nyilvánosság útjának használata "inkább visszaélésnek minősíthető". Ez pedig az amúgy is a folyamatosan és sok esetben méltatlanul meghurcolt orvoskat további lejáratását eredményezi, "minden alapot nélkülöző módon" - tették hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!