Korodi Karolina elmondta: "a gyógyszerészek eddig szabadon végezhették szakmai munkájukat", így most sem akarják átvállalni a tulajdonlással járó felelősséget. Elmondása szerint már arra is volt precedens, hogy egy gyógyszerész felmondta jogviszonyát, mert nem akarta megvenni a tulajdonjogot. Sok gyógyszerész viszont ha akarná, sem tudná megvenni, mivel nem kap hitelt - tette hozzá. Kifejtette, hogy a patikák átlagosan 13 százalékos árréssel dolgoznak, ebből 11 százalék a bérköltség, és ha jól gazdálkodnak, akkor sem elég a pénz a hitel törlesztésére. Emellett a patikák mintegy harmada veszteségesen működik.A jogszabályt tavaly év végén szavazta meg az Országgyűlés, és január elsejével lépett hatályba. A HGYSZ szerint így a jogalkalmazóknak nem volt elég idejük, hogy felkészüljenek a változtatásokra, márpedig többek között a gyógyszertárak ügyvezetését is ki kellett jelölni. Csúszások is voltak, mivel egyes helyeken a gyógyszerészeket "úgy kellett meggyőzni", hogy átvegyék a patika üzemeltetését - mondta Korodi Karolina.Kiemelte: csak vállalkozások és vállalkozáscsoportok esetében írták elő, hogy legfeljebb négy gyógyszertárat működtethetnek; magánszemélyekre nem tér ki a jogszabály, eszerint ők akár húsz patikát is tulajdonolhatnak. A HGYSZ jogi szakértője, Szentirmai Endre szerint ha ez így marad, és a magánszemélyek tulajdonlását nem korlátozzák, éppen a transzparencia ellen megy majd a szabályozás. Hangsúlyozta továbbá: nem értik, miért kell egy meglévő társasági struktúrát felborítani egy visszamenőleges hatályú törvénnyel.Kinics László, a HGYSZ alelnöke szerint a legnagyobb probléma az, hogy nem látják a "közérdeket". A jogalkotók célja az lett volna, hogy a nagyobb fokú szakmaisággal biztonságosabb legyen a gyógyszerellátás, de szerinte a törvény ezt nem garantálja. A háttérbeszélgetésen többen is hangoztatták, hogy a gyógyszerészek kibővített jogköre még a szakmaiság rovására is mehet. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a jövőben a gyógyszerészek a szakmai irányítás mellett már az üzletvezetésért is felelnek, ehhez viszont nem értenek mindannyian, így sok patika működése kerülhet veszélybe, gyógyszerészek kerülhetnek az utcára.
Alkotmánybírósághoz fordult a HGYSZ a patikatörvény miatt
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) a tavaly év végén megszavazott, a patikák működtetéséhez többségi gyógyszerészi tulajdont előíró törvény miatt - jelentette be Korodi Karolina, a szövetség elnöke.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül” – élőú
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.