A kormány a 2011. évi költségvetésben – szakítva az elmúlt évek gyakorlatával – ismét nagy összegű, összesen 1,2 milliárd forintos keretet hagyott jóvá az „egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások” céljára. Az MRE elnöksége most úgy döntött, hogy a felekezeti arányok figyelembevételével rá eső, körülbelül 200 millió forintos támogatásról lemond és beruházásait elhalasztja. Ennek megfelelően az MRE, egyházközségei, illetve intézményei nem igényelnek támogatást az erre a célra elkülönített keretből. A döntés olyan felújításokat, beruházásokat, amelyekre nézve nem hátrányos a halasztás.
Az MRE javasolja, hogy az így megmaradó összeget az államadósság csökkentésére fordítsa a kormány - közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala a hvg.hu-val.