„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Elromlott a biztosítóberendezés Tokajnál, késéssel közlekednek a vonatok a főváros és Nyíregyháza, illetve Sátoraljaújhely között.
Csütörtökön reggel észlelték a biztosítóberendezés meghibásodását a Tokaj és Tarcal közötti pályaszakaszon. A hiba elhárításán már dolgoznak a MÁV szakemberei. A Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon 20 perces késésre kell számítaniuk az utasoknak. A menetrend várhatóan dél körül áll majd helyre.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.