Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Az utóbbi időben a kormánypárt jelentős népszerűségvesztést szenvedett el, a kiábrándultak a bizonytalanok táborát gyarapították. A Frizbi interjúból kiderült, Orbán Viktor felismerte a fordulat szükségességét.
Már a 2006-os kampányban felismerték a politikusok, hogy mennyire fontos a bulvár. Orbán Viktor a Frizbi műsorvezetőjének, Hajdú Péternek adott bulvárinterjújával olyan rétegek felé próbál fordulni, akik nem annyira Fidesz hívők – mondta Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója, a Klubrádióban.
Az utóbbi időben a kormánypárt jelentős népszerűségvesztést szenvedett el, a kiábrándultak a bizonytalanok táborát gyarapították. A Frizbi interjúból kiderült, Orbán Viktor felismerte a fordulat szükségességét. A kormánypárttól november óta kezdenek elszivárogni a Fidesz szavazók, ennek oka azonban most még nem az, hogy mélyebben kell a zsebbe nyúlni, hanem például az alkotmány, a médiatörvény kapcsán történt változások. Amit viszont a szakszervezetek most elkezdtek, az már egy következő lépcsőfok, érdekes lesz ennek a következménye - mondta a politikai elemző.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.