Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Posta volt elnöke szerint az ötszáz bezárt hivatalból hatot nyitottak meg és azokat is az önkormányzati választási kampányban.
Választási kampányakció volt a kormány részéről kisposták megnyitása, hiszen az ötszáz bezárt hivatalból hatot nyitottak meg és azokat is az önkormányzati választási kampányban – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a Posta volt elnöke. Csáki György szerint ezek közül az egyik legmulatságosabb történek a komlóskai posta esete, ahol mindössze plusz két órával több nyitva tartásért indított szabadságharcot a helyi polgármester.
Közelít a 2013-as postai liberalizáció, amikorra a postának sokkal hatékonyabbnak kellene lennie, mint amilyen, ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt és kibírja azt, hogy nagy feladókat veszít. A fővárosi meg a nagyvárosi kézbesítéseket megkapják az új olcsóbban dolgozó cégek, és a kis településeken fog kézbesíteni a Magyar Posta nagy ráfizetéssel.
Csáki György a mobil posták mellett érvelt, melyekkel rengeteg költséget lehet megtakarítani és POS-terminállal rendelkezik és akár állampapírt is lehet venni, míg a kicsi postákon ezt nem lehetett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.