Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A budai várnegyed felújítását sürgette csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök a főváros I. kerületének képviselő-testületével folytatott megbeszélésen a Sándor-palotában.
Az államfő saját segítségét is felajánlotta az önkormányzati képviselőknek ezen cél eléréséhez, és azt tanácsolta, próbáljanak a jelenleginél is többet tenni a várnegyed leromlott állagú ingatlanjainak, illetve infrastruktúrájának rendbetételéért. Schmitt Pál megengedhetetlennek nevezte, hogy még hatvan évvel a második világháború vége után is több romos épület található Budapestnek ezen a részén, ahol valamennyi Magyarországra látogató turista megfordul. Kiemelte: a budai Vár a legvonzóbb magyar idegenforgalmi látványosságok közé tartozik, így nagymértékben hozzájárul az ország gazdasági céljainak eléréséhez is, amiért a terület megérdemelné, hogy a látogatók arányának megfelelően részesedjen a turisztikai fejlesztési forrásokból.
Nagy Gábor Tamás, a kerület fideszes polgármestere a megbeszélésen arról tájékoztatta a köztársasági elnököt, hogy a kormánnyal folytatott legutóbbi egyeztetések alapján legkorábban a jövő évtől kezdődhet a budai várnegyed régi fényének visszaállítása. A városrész vezetője emellett arról is szólt, hogy a kerület takarékosan és hatékonyan gazdálkodott az elmúlt években, így a kötelezően előírt feladatai mellett több fejlesztésre, illetve műemlékek felújítására is jutott pénz.
A megbeszélésen a kerület ellenzéki képviselői is részt vettek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.