"Értsék meg, nem lehet mindig csak megszorítani. Az, hogy 30 ezer embert vissza akarnak terelni a munkaerőpiacra, nem oldja meg a magyar gazdaság helyzetét, nem ők okozták a válságot. Ráadásul 30 ezer emberen nem fog múlni semmi, különösen úgy, hogy többe kerül, mint jelenlegi a rendszer" - mondta Árok Kornél a Reggeli Gyorsban.
"Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, csütörtökön 9 órakor fogadja a rendvédelmiseket. Reméljük, addig változik a kormány álláspontja. Ha ott nem történik érdemi előrelépés és megoldás, akkor alsóbb szinteken sem fog születni" - hangsúlyozta Árok Kornél.
A múltkori rendészeti érdekegyeztető fórumon Pintér Sándor azt mondta, az eredeti elképzelések szerint jelentősen javult a miniszteri javaslat, csakhogy a kiindulási alap nem ez, hanem a jelenlegi jogszabályok - mondta a rendvédelmisek sztrájkbizottságának új elnöke. Amit bevitt a kormányülésre, azok mind megszorítást eredményeznek a rendvédelmi állomány és a nyugdíjasok számára - tette hozzá.
A Tettrekész Magyar Rendőrszakszervezet által mára a Parlamenthez szervezett tüntetés elhalasztását kérte Árok Kornél. A szakszervezet választ nem küldött, honlapján azt írta, mi a kormány szócsöve vagyunk és megtartják a tüntetést - mondta. Ez a konfliktus azonban nem bizonyítja azt, hogy a rendvédelmisek egységét sikerült megtörnie a kormánynak - vélte az új elnök, aki hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrszakszervezet tagja a sztrájkbizottságnak, az ülésekre nem járnak el, és teljesen másként gondolkodnak, mint a rendvédelmi szervezetek többsége.
A rendvédelmisek sztrájkbizottságának korábbi elnöke, Kónya Péter lemondásáról olvassa el hírünket itt!

Árok Kornél egy korábbi sajtótájékoztatón
MTI - Szigetváry Zsolt