Baleset az M7-esen: elhunyt az MTV volt munkatársa

Kremsier Edit Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, szerkesztő, rendező, dramaturg, az MTV volt munkatársa hunyt el abban a közlekedési balesetben, amely kedden történt az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Székesfehérvár térségében - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség szerdán.

  • MTI MTI
Baleset az M7-esen: elhunyt az MTV volt munkatársa

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset az autópálya 63-as kilométerénél történt. A rendőr százados a baleset körülményeiről elmondta: a külső sávban egy kamion haladt, amelyet egy kisteherautó követett. A kamion kikerülte a lassan haladó személyautót, a kisteherkocsi sofőrje azonban feltehetően későn vette észre, s miközben ki akarta kerülni, a jármű eleje nekiütközött a személyautó hátsó részének, amitől az a szalagkorlátnak csapódott.

Az életének 80. évében elhunyt Kremsier Edit 1960-tól 1997-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Magyar Televízió munkatársa, rendezője, szerkesztője volt. Részt vett egyebek között a Kukkantó, a Fabula (Vargha Balázzsal), a Kölyökidő, a Rajzolj velünk, a Szervusz Szergej, az Akarsz-e bohóc lenni című műsorok, s Az utolsó padban című kisjátékfilm készítésében.

Dokumentumfilmet készített Markó Ivánról, Várkonyi Zoltánról, Schaár Erzsébetről, Pető Andrásról, a Pető Intézet alapítójáról, és a századfordító magyarok sorozat keretében mutatta be Baktay Ervint, Rejtő Jenőt, Bólyai Jánost.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.