szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A két német lány a napokban szökött el Szabadszállásról, az ott élő, ugyancsak német nevelőszüleiktől. Most megtalálták őket hazájukban, jól vannak.

Sértetlenül, Németországban került elő szerdán az a két német lány, akik a napokban szöktek el Szabadszállásról, az ott élő, ugyancsak német nevelőszüleiktől - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a Düsseldorfban született, 15 éves és a korábban Fürth-ben élő hasonló korú lány  körözését a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rendelte el, azt követően, hogy a fiatalok hétfő délután ismeretlen helyre távoztak Szabadszállásról.

Mindkét fiatalt a Németországban működő I.J.S.e.V. elnevezésű, düsseldorfi székhelyű szervezet helyezte ki Magyarországon élő német állampolgárságú nevelőszülőkhöz, ez év márciusában, illetve májusában. A fiatalok a magyar nyelvet nem beszélik, baráti, rokoni, ismerősi kapcsolataik Magyarországon nincsenek - tette hozzá az őrnagy, aki jelezte: a lányok szerdán sértetlenül, Németországban kerültek elő.

Egyikükre édesanyjánál, míg másikukra az őket Magyarországon elhelyező düsseldorfi szervezetnél bukkantak rá a helyi hatóságok. A lányok sorsáról a német rendőrség, illetve gyámügyi szakemberek határoznak majd - tette hozzá a sajtószóvivő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!