TEK: mégsem zárták le Orbán házának utcáját

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem zárta le a rendőrség Orbán Viktor miniszterelnök fővárosi, a XII. kerületben lévő házának környékét - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) pénteken délután.

  • MTI MTI
TEK: mégsem zárták le Orbán házának utcáját

A közlemény szerint "sem a rendőrség, sem a Terrorelhárítási Központ nem zárta le a Budapest XII., Cinege utcát".

A TEK pénteken csak egy úgynevezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedést hozott, amely egy előzetes, megelőző intézkedés - tették hozzá.

Korábban a police.hu-n jelent meg a hír, hogy a XII. kerületi épületben védett személy tartózkodik, a ház biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása miatt döntöttek az érintett terület lezárása mellett. Indokolt esetben ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel egészíthető ki a terület lezárása - tette hozzá a rendőrség.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.