szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Városligeti Műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához még 37,5 millió forintot ad az önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés. A Műjégpálya rekonstrukciója őszre készülhet el.

A rekonstrukció kivitelezésének megkezdése után a restaurátori kutatások és feltárások eredményeként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az eredeti építési engedélyhez képest további kötelezettségeket állapított meg a műemlék épület homlokzatának, nyílászáróinak és dísztermének kialakítására.

György István főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy indokolt a 37,5 millió forintos pluszköltség, és utalt arra is, hogy a 4,7 milliárd forintos beruházás költségeihez 2,2 milliárd forint támogatást ad az Európai Unió. Jelezte azt is: a kivitelezőnek további, "százmilliós nagyságrendű" követelése van, de mivel azt az önkormányzat nem ismeri el, várhatóan peres eljárásban rendezik majd a kérdést. A többletforrás odaítéléséről szóló javaslatot huszonhatan támogatták, öten tartózkodtak.

A Városligeti Műjégpálya betonmedre már elkészült; a területet a nyári időszakra vízzel árasztották el, így nyolcévnyi szünet után ismét működik a csónakázótó. A tavon jelenleg a Szépművészeti Múzeum Art on Lake című víziszobor-kiállítását tekinthetik meg a csónakázók. A városligeti csónakázótavat a közeli Széchenyi fürdő elhasznált gyógyvizével, valamint a fürdő nem használt hideg vizes kútjaiból töltötték fel.

A műemlék épület és ezzel a teljes beruházás várhatóan őszre készül el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!