A Fidesz kivenné a fémtörvény hatálya alól az autóbontókat

Kikerülhetnek a fémek begyűjtésével és értékesítésével kapcsolatos törvény hatálya alól az autóbontók, ha a parlament elfogadja a Fidesz ezzel kapcsolatos javaslatát, amelynek kedden kezdődik a vitája a Házban. A kormánypárt emellett arcképes igazolványt adna a fémhulladék-beszállítóknak.

  • MTI MTI
A Fidesz kivenné a fémtörvény hatálya alól az autóbontókat

Minderről a fideszes Gruber Attila, a törvényjavaslat kezdeményezője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, egy budapesti autóbontóban. Mint mondta, az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009-es jogszabály elsősorban a színesfémtolvajlás megakadályozását szolgálta, de azóta kiderült, hogy e színesfémek, a vasúti sínek, a rézkábelek, az ellopott bronzszobrok nem az autóbontó telephelyeken "landolnak", hanem más, fémbegyűjtéssel foglalkozó cégeknél, öntödéknél semmisítik meg, alakítják át ezeket.

Emiatt nyújtotta be indítványát a kormánypárti képviselő, szerinte ugyanis ez a szabályozás gátja az autóbontó vállalkozásoknak, amelyeknél alapvetően nem fémhulladékokat, hanem újrahasznosítható autóalkatrészeket gyűjtenek, tárolnak, értékesítenek. A 2009-es törvény túlszabályozást és jelentős állami költségnövekedést okozott, eredmény nélkül, "hiszen az elmúlt másfél évben, a törvény hatálybalépése óta egyetlen Lenin-szobor sem került elő egyetlen autóbontóból sem" - fogalmazott.

A politikus beszámolt arról is: az elképzelések szerint regisztrálnák a fémhulladék-beszállítókat, felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy az úgynevezett lomizók, fémbegyűjtők arcképes igazolványt kapjanak annak rögzítésére, hogy ki milyen mennyiségű fémhulladékot szállított be. Gruber Attila ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ezzel összefüggő, személyiségi jogokat érintő kérdéseket egyeztetni kell az ombudsmannal és jogi szakértőkkel.

Autóbontó telephely
MTI / Balaton József
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.