szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egységessé válnak a köztársasági elnökre és hivatalára vonatkozó szabályok annak köszönhetően, hogy a kormány az államfő jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-t.

A javaslat egységes, átlátható, az intézmény jellegéhez igazodó szabályozást tartalmaz és rendez olyan kérdéseket is, amelyek a köztársasági elnök hivatali működésével állnak összefüggésben - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását megállapító sarkalatos törvény az alaptörvénnyel együtt, azaz 2012. január 1-jén lép hatályba. A javaslat az alaptörvény végrehajtására szolgál és két fő kérdéskört szabályoz: egyrészt tartalmazza azokat a köztársasági elnök jogállására vonatkozó részletszabályokat, amelyek technikai jellegük miatt nem kerültek be az alaptörvénybe. Másrészt meghatározza az államfő javadalmazására vonatkozó szabályokat, amelyek a köztársasági elnöknek és a volt köztársasági elnököknek a tisztséghez méltó és közéleti szerepvállalásukat biztosító tiszteletdíjat és juttatásokat biztosítanak. A javaslat tartalmazza továbbá a köztársasági elnök munkaszervezetére, a Köztársasági Elnöki Hivatalra vonatkozó legfontosabb szabályokat - olvasható.

Túry Gergely

A közlés szerint a törvényjavaslat nem változtat a köztársasági elnök és a volt köztársasági elnökök javadalmazásának szabályain, de az államfő jövedelmi és vagyoni viszonyainak átláthatósága érdekében az országgyűlési képviselőkkel azonos vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget állapít meg. A javaslat tartalmaz egy, a volt miniszterelnökök juttatásával kapcsolatos változást is. Egy jogszabály 2008-ban kiterjesztette a volt miniszterelnökökre is azt a szabályt, hogy ugyanúgy, ahogyan a köztársasági elnökök esetén, nyugdíjba vonulásukkor kérésükre megillesse őket a mindenkori miniszterelnöki illetmény, független attól, hogy a miniszterelnöki tisztséget mennyi ideig töltötték be.

E pénzbeli többletjuttatást a javaslat megszünteti, így a volt miniszterelnökök a jövőben kérésükre sem részesülnek halálukig a hivatalban levő miniszterelnököt megillető juttatásban, hanem az általános szabályok szerint jogosultak nyugellátásra - áll a közleményben. A törvényjavaslatot hétfőn tárgyalta az alkotmányügyi bizottság, az általános vita kedden veszi kezdetét.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!