szerző:
MTI

Az MSZP tagjai országosan több mint kétszáz helyen voksolhatnak a szerdán kezdődött és jövő keddig tartó pártszavazáson.

Az eredményt a választmány jövő szombati ülésén ismertetik, addig hivatalos részvételi adatok nem várhatók. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformban úgy tudják: egy nap elteltével ezernél többen szavaztak. A párttagok az őket nyilvántartó helyi szervezetben adhatják le szavazatukat. Szavazókört ott létesíthettek, ahol vállalták, hogy a pártszavazás öt munkanapjának mindegyikén legalább három órán keresztül nyitva tartanak, és ez idő alatt legalább két nap délelőtt, három nap pedig délután biztosítják a voksolás lehetőségét. Azoknak a kistelepülésen működő szervezeteknek, ahol nem lehet szavazni, és ahol a körzetközpont elérése gondot jelent, egy napra mozgóurnát biztosítanak.

A szavazás személyi és technikai feltételeinek garantálását - így a párttagok értesítését, a szavazókörök nyitva tartását, a jegyzőkönyvek hitelesítését -, a voksolás titkosságát és a leadott szavazatok összeszámlálását a helyi eseti választási bizottságok végzik. A voksolás lezárultával a helyi szervezetben leadott szavazatok eredményéről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a szavazás lezárását követő három napon belül a területi - fővárosi vagy megyei - szövetségnek küldenek meg. A területi szövetségek a jegyzőkönyvek alapján összegezik a szavazás eredményét, erről jegyzőkönyvet készítenek és az országos választmány által létrehozott bizottságnak haladéktalanul megküldik. Ez azt is jelenti, hogy a részvételi adatokról nem közölnek részeredményeket.

A pártszavazás akkor érvényes, ha a szavazásra jogosult párttagok több mint fele a szavazásban részt vett, s akkor eredményes, ha a résztvevők több mint fele azonos szavazatot adott le. A pártszavazás akkor is érvényes, ha azon nem jelent meg a szavazásra jogosult párttagok több mint fele, de a támogató vagy elutasító voksok száma eléri a szavazásra jogosultak negyedét. A pártszavazás eredményét az MSZP választmánya várhatóan július 2-án teszi közzé. Az eredmény megállapításával szemben a közzétételt követő nyolcadik napig bármelyik párttag panasszal élhet. Az etikai és egyeztető bizottságok döntésüket harminc napon belül hozzák meg, ez ellen további panasznak nincs helye.

A pártszavazás előkészítésére, felügyeletére és a vitás kérdések eldöntésére egyébként eseti választási bizottság alakult a szocialista pártban Szücs Gábor választmányi elnökhelyettes vezetésével. Az MSZP választmánya május végi ülésén határozott úgy, hogy június 22-e és 28-a között rendezik meg a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett pártszavazást, amelyet végül az elnökség javaslatára írtak ki.

A szocialista párt tagjai arról dönthetnek, hogy közvetlenül válasszák-e az MSZP elnökét és a megyei elnököket. Véleményt mondhatnak arról, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e a az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya lesz, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhat, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.

Gyurcsány Ferenc a pártszavazás első napján azt írta a Facebookon: várakozása szerint a voksolás sikeres lesz, de pártjogi értelemben eredménytelen. Mint írta, a nyilvántartott 32 ezer MSZP-tag harmada, negyede mozdítható, így aligha számíthatnak nyolcezer támogató szavazatra. Ugyanakkor véleménye szerint ki fog derülni, hogy az aktív tagok többsége változást akar és igennel fog szavazni a pártszavazáson. A Demokratikus Koalíció egyik tagja az MTI-nek csütörtökön azt mondta: helyi szervezeteiktől származó információk szerint egy nap alatt ezernél többen adták le voksukat.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Délig még lehet mozgóurnát igényelni

Délig még lehet mozgóurnát igényelni

A hely, ahol 40 százalékkal begyalogol a Fidesz

A hely, ahol 40 százalékkal begyalogol a Fidesz

Karácsony: "Leckét adtunk demokráciából mindenkinek Magyarországon"

Karácsony: "Leckét adtunk demokráciából mindenkinek Magyarországon"

Az Audi is megszólalt: először projektcéget vettek, nem földet

Az Audi is megszólalt: először projektcéget vettek, nem földet

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Alsószentmártonban 100 szavazó áll még sorba

Alsószentmártonban 100 szavazó áll még sorba