szerző:
Király Dávid

Legkevesebb 4-5 milliárd forintba kerülne az Óbudai Gázgyár teljes rehabilitációja. A főváros most csaknem egymilliárd forintot költ a komplexum állagmegóvó felújítására. A munka halaszthatatlan, a patinás épületegyüttes ugyanis több helyütt életveszélyes.

Az egykori Óbudai Gázgyár rehabilitációját régóta tervezi a főváros. Az előző városvezetés kulturális negyedet tervezett a 80-as évek óta használaton kívül álló műemlék épületegyüttesbe, múzeumokkal, oktatási létesítményekkel, kiállítóterekkel. Az eredeti tervek szerint a terület teljes rehabilitációjának 2010-2011-re meg kellett volna valósulnia, részben a most véget érő magyar uniós elnökséghez kapcsolódóan.

A fejlesztést azonban ellehetetlenítette a főváros és a III. kerület akkori vezetése közötti ellentét. Az előző városvezetés a 21 hektáros területet részben önkormányzati, részben magántőkéből tette volna rendbe, a kerület vezetése azonban a fejlesztést más, III. kerületi beruházásokhoz kötötte, ezért 2007 februárjában változtatási tilalmat rendelt el a területre. A tilalom tavaly február 27-én lejárt, meghosszabbítását pedig nem kezdeményezték.

Az épületegyüttes állapota azóta aggasztóvá vált, igaz, eddig is meglehetősen lerobbant képet mutatott. A víztorony és az úgynevezett kátránytornyok kupoláinak fedése menthetetlen, ideiglenes megoldás nincs, újat kell építeni. Ugyanez vonatkozik a főépület tetőszerkezetére és a víztorony lépcsőjére is. Az oromfalak védelmében új vasbeton tetőfödémet kell építeni – áll a felújítás engedélyezési tervében.

Nem várhat

Az állagmegóvó felújítás halaszthatatlan – derül ki Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes szerdán elfogadott közgyűlési előterjesztéséből. A tornyokra készített statikai szakvélemény szerint az épületek fa- és tetőszerkezete életveszélyes; az ok prózai: a létesítmény száz éves, a szerkezetek elhasználódtak. Meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését és ki kell javítani a falburkolatokat. A 950 millió forintos értékmentő felújítás nem érinti az épületgépészetet.

A víztorony és a kátránytornyok
©

A felújítás során figyelembe kell venni a műemléki szempontokat is. Az épület kezelője, a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. (Budapest Zrt.) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal (KÖH) egyeztetve megtervezte és engedélyeztette a felújítást, amelynek során elbontják a nem korabeli, építészeti értéket nem képviselő toldásokat.

Az elmúlt években a komplexum használója és költségviselője, a Fővárosi Gázművek Zrt. (Főgáz) elvégezte a terület több milliárd forintba kerülő gázmassza-mentesítését, a teljes körű kármentesítés és talajcsere azonban még nem történt meg. Optimizmusra ad okot ugyanakkor, hogy a Főgáz 2011. évi költségvetésében 5,7 milliárd forintos céltartalékot különítettek el erre a célra. Utóbbi munka a most elhatározott felújítástól független.

100 éves lesz

Egyelőre nem tudni, hogy az új városvezetésnek milyen tervei vannak a patinás épületegyüttessel. Az előterjesztés szerint a komplexum bármilyen (nem ipari) funkcióra alkalmas, vagy kisebb beavatkozással alkalmassá tehető. 2007 nyarán elkészült a terület fejlesztési terve, amelyet 2008-ban és 2010-ben is aktualizált a Budapest Zrt., ám annak érdemi vitája máig várat magára.

Egy elképzelés a teljes felújításra
©

Egyelőre csak megbecsülni lehet, mennyibe kerülne a Gázgyár teljes rehabilitációja és felújítása; ez nyilván függ az új funkciótól is. Úgy tudjuk, az épületek teljes felújítása a nagy terek meghagyásával, tornyonként kétszintes kialakítással körülbelül 4-5 milliárd forintba kerülne, komolyabb gépészeti munkákkal, liftek beszerelésével, klimatizálással, illetve a nyílászárók teljes cseréjével azonban lényegesen drágább lenne.

A Gázgyár (akkoriban légszeszgyár) építéséről a főváros 1908-ban döntött. Az építkezés 1910-ben kezdődött Weiss Albert tervei alapján, s bár az épületek 1913-ban már készen álltak a termelésre, a hivatalos megnyitót 1914 júniusában tartották. A maga korában a gyár a legkorszerűbb technológiát alkalmazta. A főváros földgázra való átállása miatt a gyárat 1984-ben bezárták, 2004-ben került a főváros tulajdonába.

A komplexum 2013-14-ben lesz száz éves; a patinás épületegyüttes megérdemelné, hogy a centenáriumra új funkcióval, műemlékhez méltó módon megújulva nyílhasson meg ismét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vágó Gábor: "Meg lehet állítani, hogy az EU finanszírozza az orbáni rendszer kiépítését"

Vágó Gábor: "Meg lehet állítani, hogy az EU finanszírozza az orbáni rendszer kiépítését"

Nem kell a magyarnak a magyar spárga

Nem kell a magyarnak a magyar spárga

Tűz volt a Westendben

Tűz volt a Westendben

Kinőtt a fű a januárban átadott bicikliútból

Kinőtt a fű a januárban átadott bicikliútból

Meglepően lusták: oroszlán módjára vadásznak a tigriscápák

Meglepően lusták: oroszlán módjára vadásznak a tigriscápák

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait, mutatjuk

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait, mutatjuk