Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Precedens értékű lehet a Legfelsőbb Bíróság június elején született ítélete, amely semmisnek nyilvánított egy, az állam számára előnytelen, a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
A lap információi szerint a kormány ennek alapján felülvizsgálhatja a rendszerváltás utáni években kötött földbérleteket. Az olasz tulajdoni hátterű cégnek a bírósági döntés után vissza kell adnia a nemzeti parktól bérelt 4 300 hektárnyi szántót és legelőt az államnak.
A lap úgy tudja: a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkársága az ítélet alapján arra utasította a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, mint az uniós és hazai agrártámogatások kifizető ügynökségét, hogy szólítsa fel a Mariano Kft.-t arra, fizesse vissza a területalapú támogatásokat, mivel nem volt jogosult az érintett földek használatára. A szóban forgó összeg akár a 2 milliárd forintot is meghaladhatja – írja a lap.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.