szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Értesüléseink szerint nemrég elkezdődött a házkutatás Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterénél, akit meg nem erősített információink szerint már őrizetbe is vettek. A katonai ügyészség nem kommentálta a hírt.

Információink szerint az ügyészség Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának ügye kapcsán vizsgálódik Szilvásy György egykori titokminiszter ügyletei után, a rendőrség pedig pénteken az esti órákban házkutatást is tart nála. Úgy tudjuk, Gyurcsány egykori miniszterét már őrizetbe is vették, bár ezt az értesülésünket egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.

©

A HírTV állítása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Galambos Lajos terhelő vallomást tett a katonai ügyészségen, és ezzel függött össze a házkutatás. A Katonai Főügyészség szóvivője, Balogh Zoltán a hvg.hu-nak azt mondta, nem kívánja kommentálni a híreket.

Galambos Lajos, volt NBH-vezért pénteken, július elsején helyezték házi őrizetbe, az ügyészség kémkedéssel gyanúsítja. A nyugállományú vezérőrnagy védője. Molnár Lajos elmondta, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészségi indítványt a bíróság elutasította, mert a gyanút a bíróság sem találta teljes mértékben megalapozottnak.

A döntés ellen a védelem és a katonai ügyészség képviselője is fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős. Molnár Lajos közlése szerint védencénél eredetileg vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt tartottak házkutatást kedden, de néhány órával később már kémkedéssel gyanúsították meg. A védő hangsúlyozta, az ügy részleteiről nem beszélhet, így arra sem válaszolt, hogy a sajtóban megjelent különféle információk alapján az Egymásért, Egy-Másért Alapítvánnyal vagy a Mol-ügylettel összefüggne a gyanúsítás. Molnár Lajos elmondta: Galambos Lajos részletes nyilatkozatot tett, amelyben ártatlannak vallotta magát.

©

Az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy Galambos Lajost a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti Katonai Ügyészség szerdán az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni az NBH volt főigazgatójának őrizetbe vételéről szóló információkat. A Magyar Nemzet a szerdai számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. A napilap az intézkedést az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett.

A lap beszámolt arról is, hogy értesüléseik szerint Földesi-Szabó László, az alapítvány kuratóriumának volt elnöke az elmúlt napokban olyan vallomásokat tett, amelyek kapcsolódhatnak a Galambos Lajossal közölt gyanúhoz, valamint Jakubinyi Róbert ügyéhez. A Magyar Nemzet korábban azt írta, Jakubinyi kapcsolatban állt Földesi-Szabó Lászlóval, a két ember közös múltja akkor kezdődött, amikor Földesi-Szabó mint rendőr nyomozó éppen azt a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyet vizsgálta, amelyben Jakubinyi a 90-es évek elején gyanúsítottként szerepelt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több mint 20 év után bónuszt kapnak az Opel dolgozói

Több mint 20 év után bónuszt kapnak az Opel dolgozói

Szinte eltűnt a munkanélküliség, csak a fiatalok vannak bajban

Szinte eltűnt a munkanélküliség, csak a fiatalok vannak bajban

Nem kapnak kártérítést a bicskei gyermekotthonban molesztált fiúk

Nem kapnak kártérítést a bicskei gyermekotthonban molesztált fiúk