Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hétfőtől a BKV járművein újra együtt látnak el szolgálatot az ellenőrök és a munkájukat segítő közterület-felügyelők; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnapi tájékoztatása szerint az ellenőrzés szigorításának köszönhetően jelentősen növekedtek a BKV bevételei.
Hétfőtől újra közterület-felügyelőkkel ellenőriznek BKV-járatokat, akik január közepétől három hónapon át már részt vettek az ellenőrzésben és a városvezetés a "sikeres próbaüzem" után döntött a további együttműködésről. Ennek alapján hétfőtől 6 és 20 óra között a BKV ellenőrei mellett félszáz közterület-felügyelő is járműre száll. A közterület-felügyelők hivatalos személyek, így ők igazoltathatják a "bliccelő", "potyázó" utasokat. A most induló akció hamarosan 31 járatra terjed majd ki.
A BKK közleménye szerint, részben az új, a korábbinál szigorúbb ellenőrzési rendszernek is köszönhetően sok év után először ismét növekednek a jegyár-bevételek. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ezzel kapcsolatban vasárnap a HírTV-vel azt közölte: a jegyáremelések befagyasztásával és az ellenőrzés szigorításával sikerült elérni, hogy egymilliárd forinttal javult az első negyedévben a BKV bevétele, ami előrelépés az elmúlt évek pazarló gazdálkodása után.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.