szerző:
MTI

Gyurcsány Ferenc az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform tagjaihoz írt levélben köszönte meg az érintetteknek a közelmúltbeli pártszavazáson való részvételt. A volt kormányfő azt írja, visszafogottan kíván fogalmazni, jelzők nélkül: "pártunk tagjai győztek a pártszavazáson"; szerinte a pártvezetés beismerte vereségét és a Demokratikus Koalíció az MSZP legbefolyásosabb belső erejévé vált.

"A szavazók hatalmas többsége azt üzente, hogy elégedetlen a jelenlegi helyzettel és változást akar. Az igenek hatalmas száma túlmutat a konkrét kérdéseken, mi egy sokkal általánosabb üzenetet olvasunk ki azokból: mozduljon meg végre az MSZP és legyen erős, hiteles rendszerellenzéke Orbán világának" - olvasható a levélben. Mint írja, tapasztalták, hogy "hatalmas ellenszél volt", pártvezetők sokasága buzdított a távolmaradásra, protestált saját inaktivitásával. "Mi ezt szégyenteljesnek gondoljuk" - közli Gyurcsány Ferenc, aki szerint akik így beszéltek, nem a baloldal valódi érdekeit szolgálták.

Gyurcsány Ferenc
©

"Úgy látjuk, hogy a pártvezetés beismerte a vereséget, amikor azt ígérte, hogy a szavazáson feltett kérdések vissza fognak köszönni az új alapszabályban" - írja, jelezve: a napokban összeül a Demokratikus Koalíció vezetése, hogy elemezze a helyzetet, és ajánlásokat, javaslatokat fogalmazzon meg. A végső cél nem változott: új pártot szeretnénk az MSZP-ből formálni - rögzíti Gyurcsány Ferenc, kijelentve azt is: "a Demokratikus Koalíció az MSZP legbefolyásosabb belső erejévé vált". 

Érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást az MSZP választási bizottsága. A pártszavazás eredményéről készült jegyzőkönyv szerint 9202 párttag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. A tájékoztató alapján az MSZP-ben a pártszavazás befejeztével 31.286 tagot tartanak nyilván, a voksolás eredményességéhez pedig az kellett volna, hogy egynegyedük, azaz 7822 párttag azonosan voksoljon. Ehhez azonban néhány száz szavazat hiányzott.

A június 22-e és 28-a között megrendezett voksoláson az MSZP tagjai arról határozhattak, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthették, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is dönthetett, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki. A Demokratikus Koalíció korábban azt közölte, szerintük az MSZP taglétszámáról közölt adatok valótlanok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert

54 év után sokadszor is újraválasztották a veresegyházi polgármestert

5 játékos tipp, mely növeli az együttműködést

5 játékos tipp, mely növeli az együttműködést

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

Mészáros Lőrinc felesége elmondta, milyen tévét akarnak

Mészáros Lőrinc felesége elmondta, milyen tévét akarnak

Novembertől jön az ország ötödik legnagyobb pénzintézete

Novembertől jön az ország ötödik legnagyobb pénzintézete

Terhes exsztriptíztáncosnőt alakít Tenki Réka az új magyar romkomban – előzetes

Terhes exsztriptíztáncosnőt alakít Tenki Réka az új magyar romkomban – előzetes