A BRFK a Bács-Kiskun megyei nyomozókkal közösen derítette fel a bűntényt. A rendőrök kedden jelentek meg a II. kerületi Zsolt fejedelem utcai háznál. A ház drogtermesztésre átalakított helyiségeiben összesen 653 tőből álló ültetvényt találtak. Az akció során elfogták a házban tartózkodó három embert: egy 22 éves nőt, valamint két 28 éves férfit, mindhárman román állampolgárok. A házkutatás során a nyomozók a drognövényeken kívül a termesztéshez használatos eszközöket is lefoglalták. A három gyanúsítottat őrizetbe vették, ellenük kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárás. A lefoglalt növényeket szakértők vizsgálják.
Drogültetvényt számoltak fel a II. kerületben
Egy II. kerületi lakóházban termesztett marihuánát az a román állampolgárokból álló banda, melynek tagjait a napokban fogták el a rendőrök. A drogtermesztésre átalakított házban 653 tő indiai kendert találtak - értesült a HavariaPress.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.