Három gyermekét és saját magát is megmérgezte egy nő

Három gyermekét és saját magát is megmérgezte egy 47 éves nő Baja-Mártonszálláson. A három gyermek közül egy 10 éves kislány meghalt, egy 11 éves és egy 8 éves kisfiú gyomrát még időben kimosták a helyszínre riasztott mentők. Az anya válságos állapotban került kórházba, még nem tudták kihallgatni.

  • baon.hu baon.hu
Három gyermekét és saját magát is megmérgezte egy nő

A bűncselekmény hétfő délelőtt történt, és a 14 órakor hazaérkező apa fedezte fel – erősítette meg a baon.hu-nak Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az apa délelőtt hazatelefonált, de a nő nem vette fel, emiatt korábban hazament a munkából a férfi.

Az első adatok szerint gyógyszereket adott a gyerekeknek és magának is az anya, aki még nincs kihallgatható állapotban. 

Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság több emberen, tizenegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt nyomoz. 

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.