A Fidesz visszaszólt: "nem a pártoknak szülnek a nők"

A Fidesz tisztában van azzal, hogy komoly demográfiai problémákkal küzd Magyarország, ugyanakkor figyelmezteti a szocialista politikusokat, hogy nem a pártoknak szülnek a nők - közölte a kormánypárt szerdán az MSZP közleményére reagálva.

  • MTI MTI
A Fidesz visszaszólt:

A Fidesz-frakció közleménye szerint a Magyarországot sújtó demográfiai problémákért nem a polgári kormány tehető felelőssé, hanem sokkal inkább az előtte regnáló kormányzat és annak téves politikája. A jelenlegi kormány már eddig is több olyan intézkedést hozott, amellyel gyermekvállalásra ösztönzi a családokat: családbaráttá tette az adórendszert, visszaállította a hároméves gyest, támogatja az anyák gyermeknevelői és munkahelyi szerepét - hívták fel a figyelmet.

Az MSZP a születésszámok növekedése érdekében arra szólította fel a kormányt, hogy fogadja el a szocialisták adótörvény-javaslatát, folytassa az előző kabinetek által kezdett óvodai és bölcsődei férőhelybővítést, adja vissza a rászoruló gyermekek étkezési alapjából elvett összeget, valamint hajtsa végre a 2005-ben elfogadott, a meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó országgyűlési határozat eddig meg nem valósult pontjait.

Komjáthi Imre, a szocialista párt választmányának tagja az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményével arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.