Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Kidőlt fákat és elárasztott pincéket hagyott maga után Pest megye számos településén vasárnap a heves zivatar, amely átvonult a régión; az összesítés szerint csaknem száz esetben riasztották a tűzoltókat – közölte a megyei katasztrófavédelem hétfőn.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a dél felé haladó zivatargóc főként Szigetszentmiklós és Érd térségében okozott jelentősebb károkat, de megyeszerte – például Gödöllő, Dabas, Szentendre, Vác és Nagykőrös környékén is – sok dolguk akadt a tűzoltóknak, jóformán minden egység kivonult valahová a nap folyamán.
A tűzoltóknak 28 esetben a szél által kidöntött fákat, illetve letépett gallyakat kellett eltávolítaniuk az útról, 73 alkalommal pedig a hirtelen nagy mennyiségben lezúdult eső miatt megtelt pincék szivattyúzása miatt érkezett hívás.
A szóvivő hozzátette: Érden és Szigetszentmiklóson tömegével öntötte el családi házak pincéit a víz (az előbbi településen 36, az utóbbin 33 esetben szivattyúztak a tűzoltók), de Gödöllőn, Monoron és Vácott is be kellett avatkozniuk.
A heves esőzés jó néhány Pest megyei út burkolatát is megrongálta, Törökbálint és Érd között jelenleg is dolgoznak a szakemberek a károk elhárításán.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.