Szeptember elsejétől lép hatályba az a törvénymódosítás, amelynek köszönhetően duplájára nőhet a lakásfenntartási támogatásban részesülők köre. A gáz- és távhőár-támogatás, valamint a lakásfenntartási támogatás összeolvadása révén egységesebbé válik a lakhatással összefüggő szociális ellátások rendszere, a tervek szerint pedig könnyen ki lehet majd szűrni azokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe a támogatást.
A Magyar Nemzet szerint a jövő hónaptól azok is számíthatnak állami segítségre, akik egyéb fűtési nemeket – például fa, szén, palackos gáz, fűtőolaj – használnak. A támogatási rendszerbe azok a családok kerülhetne be, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250 százalékát, ez idén 71 250 forint.
A megszűnő gázár- és távhő-támogatási rendszerben egy formanyomtatvány kitöltésével lehetett támogatást nyerni. A Magyar Államkincstár az új támogatási rendszer kötelező jövedelem- és vagyonvizsgálatot vezet be, a kérelmezők a lakóhelyük szerinti illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál nyújthatják be igényüket.