Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Lassú haladásra kell számítani az M7-esen.
Egymástól mintegy egy kilométernyi távolságra két baleset történt az M7-es Budapest felé vezető sávjában, a 74-75-ös kilométer közelében; mindkét helyen két autó ütközött, senki nem sérült meg, a főváros felé tartók viszont lassú haladásra számíthatnak - közölte a rendőrség vasárnap délután az MTI-vel.
A Szabadbattyán környékén történt baleseteknél már befejeződött a helyszínelés, a sérült kocsikat eltávolították a pályáról - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
R. Szabó Ágnes közlése szerint nemcsak a balesetek miatt lassult le a forgalom, hanem azért is, mert szinte egy időben indult meg a Balatonról a főváros felé tartó autóáradat.
A rendőrség azt javasolja, hogy aki teheti, halassza későbbre az indulást, illetve válassza a 7-es, valamint a Veszprém irányából Budapest felé tartók pedig a 8-as főutat.
A 7-es főúton közlekedők haladásának gyorsítása végett - ha szükség lesz rá - Lepsénynél, Szabadbattyánnál és Martonvásárnál kikapcsolják majd a forgalomirányító lámpákat, és rendőrök segítik a közlekedőket.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.