Veszprémi tűz: nyugodtan vehet levegőt

Nincs egészségre ártalmas vegyi anyag a levegőben, ezért csütörtök délelőtt már a méréseket sem folytatják Veszprémben és a környező településeken - mondta Németh Tamás alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

  • MTI MTI
Veszprémi tűz: nyugodtan vehet levegőt

A veszprémi Videoton Ipari Parkban szerdán kigyulladt polisztirolt gyártó üzem égése során szén-monoxid szabadult fel és a sűrű fekete füsttel nagymennyiségű korom került a levegőbe, s ennek a szennyeződésnek a mértékét vizsgálta folyamatosan a veszprémi mérőkocsi és a székesfehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség mozgó mérőlaborja is - tájékoztatott a parancsnok. Határérték feletti vegyianyag-koncentrációt egyszer sem mértek - tette hozzá. Megjegyezte: megszűnt már a kellemetlen szag is a helyszínen. 

A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság és a rendőrség közösen vizsgálja - mondta Németh Tamás. A parancsnok a kár becslésére nem vállalkozott, ám azt igen jelentősnek nevezte. 

MTI / Nagy Lajos

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára csütörtök hajnalban az MTI-nek azt mondta, hogy a meteorológiai jelentés szerint 1 500 méternyi magasságban, északi irányba terjedt és terült szét a koromfelhő, amely nedves vagy száraz kicsapódással eljuthat a talaj felszínére. Hangsúlyozta: ha csak polisztirol égett, akkor a veszélyes aromás szénhidrogének nem kerülhettek a levegőbe, mert azok a benzol vagy pvc-műanyagok égésekor keletkeznek. Elmondta, hogy több mint tíz tonnányi polisztirol égett el, s ennek során rendkívüli hő keletkezett (ezer Celsius foknál is több), hiszen vastag vastartó oszlopok olvadtak meg. 

Azt már hajnalban az államtitkár is hangsúlyozta, hogy a mérési adatok alapján a veszprémiek és a környéken lakók nincsenek veszélyben, nincs egészségre ártalmas vegyi anyag a levegőben. Németh Tamás délelőtt megerősítette, hogy nem kerültek aromás szénhidrogének a levegőbe, illetve egyáltalán nem mérnek szennyezettséget, a korom is szétoszlott a légkörben, nincs tovább szükség a légszennyezés mérésére sem.

Veszprémben szerda este a Videoton Ipari Parkban a Wolters Hungaria Kft. egyik bérelt, polisztirolt gyártó és műanyagfröccsöntő-üzem csarnoka gyulladt ki és égett le teljesen. Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a polisztirolból csomagolóanyagot állítanak elő, s a technológia folyamatos gőzellátást igényel, amelyet egy kazán biztosít. Feltételezése szerint a tűz keletkezése ezzel a technológiai folyamattal összefüggésben lehet.

Az üzemcsarnokban gázzal működtetett targoncák robbantak fel. A tűzoltók 25 gázpalackot mentettek ki az üzemből, illetve folyamatosan hűteniük kellett egy 30 köbméteres gőztartályt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.