Mentés a Velencei-tavon: kézzel tartotta a vitorlát

Egy vitorlás hajó kétfős legénységét segítették partra szombaton a Velencei-tavon a Baptista Szeretetszolgálat mentőhajójával; senki nem sérült meg - közölte az MTI-vel a rendőrség.

  • MTI MTI
Mentés a Velencei-tavon: kézzel tartotta a vitorlát

A bajba került hajó vitorlája beleakadt a kötélzetbe, s a vitorlázók nem tudták kiszabadítani. A partról úgy látszott, mintha eltörött volna a hajó árboca, ezért a vitorlázók küszködését figyelők értesítették a szeretetszolgálat mentőseit - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a vitorláshoz érkezett hajóból egy mentő felkapaszkodott a bajba jutott hajóra, s addig tartotta kézzel a vitorlát, amíg a hajó a kikötőbe nem jutott.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.