szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dániel Péter ügyvéd az V. kerület után a III. és a II. kerületi önkormányzatnál is összekente paradicsomszósszal a kihelyezett alkotmányt, illetve az alaptörvény asztalát.

"Meggyőződésem, hogy az elhúzódó dackorszak és az ebből fakadó cselekmények kivizsgálása nem a rendőrség, hanem az egészségügy feladatkörébe tartozik. Ugyanakkor meglep az a megengedő hozzáállás, mely csupán legyint az ügyvédi szakmát ilyen súlyosan lejárató, immár sorozatosnak mondható botrányos viselkedésre" – fogalmazott Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere kedden.

Kedden nem sokkal 12 óra előtt Dániel Péter több társával a II. kerületben felállított Alaptörvény asztalát is összekente - közölte az ottani kerületi polgármesteri hivatal. Ezenkívül "alpári módon viccelődtek a XX. század egyik legnagyobb hazai gondolkodóján, a kerület díszpolgárán, Bibó Istvánon" - olvasható a közleményben, amely szerint Dániel Péter és a vele együtt összesen 9 főből álló csapata "az Alaptörvény igénylő lapra Bibó István nevét írták, címhez pedig az Óbudai temetőt". A II. kerületi önkormányzat feljelentést tett rongálás megalapozott gyanújával és a biztonsági kamerák felvételeit átadta a rendőrségnek.

II. Kerületi Önkormányzat

A mandiner.hu Dániel Péter egyik korábbi, hasonló akciójáról tájékoztatva pénteken arra emlékeztetett: a regionális kormányhivatalok augusztus 31-én kötelezték arra az önkormányzatokat, hogy biztosítsanak díszhelyet az új alaptörvénynek a hivatalokban. Külön asztalon, üveglap alatt kell kiállítani azt. Emellett egy külön alkalmazottat is kell melléjük biztosítani, hogy aki szeretne, saját példányt kérhessen az alaptörvényből. Elsőként a belváros-lipótvárosi önkormányzat közölte, hogy teljesítette a feladatot.

II. Kerületi Önkormányzat

Dániel Péter kapott is az alkalmon, és még aznap felkereste a belváros-lipótvárosi hivatalt, hogy egy flakon ketchuppal fejezze ki a véleményét. A végrehajtást megkönnyítette, hogy az alaptörvényt nem fedte üveglap. Tettéről akkor több fotót is közzétett a Facebookon. A ketchup mellett rövid levelet írt a miniszterelnöknek címezve. "Tiltakozom ez ellen a gyalázatos és jogsértő pártalkotmány ellen" – idézte a mandiner.hu az akkor bemutatott levél tartalmát.

Dániel Péter ügyvéd már tavaly nyáron is felhívta magára a figyelmet, amikor összekente egy kaszinótojással a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyik példányát, melyet a Vám és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalában függesztettek ki.

Az ügyvéd ellen a Vám és Pénzügyőrség akkor feljelentést tett, de a bíróság megszüntette a garázdaság miatt ellene indult szabálysértési eljárást. A bíróság szerint az ügyvéd tette belefért a véleménynyilvánítás szabadságába. A II-III. kerületi bíróság ítélete szerint az eljárás költségét pedig az államnak kellett viselnie – írta akkor az index.hu.

II. Kerületi Önkormányzat
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!