szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A rendőrség tudomásul vette a szakszervezetek újabb beadványát, így szeptember 29-én a demonstrálók ülősztrájkba kezdenek Budapesten a Clark Ádám téren.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfőn elmondta: a szakszervezetek korábban a csütörtöki, pénteki demonstrációjukhoz mintegy háromezer ember részvételével a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér és a Lánchíd területére tartottak igényt. A szakszervezetek újabb beadványa viszont már lényegesebb kevesebb számú résztvevőről szól és a forgalmat sem akadályozzák, így a rendőrség biztosítása mellett megtarthatják rendezvényüket.

A rendőrség engedélye szerint csütörtökön háromszáz, pénteken ötszáz ember demonstrálhat a Clark Ádám tér járdáján, valamint a sikló előtti területen, de az úttesten nem – hangsúlyozta az ORFK szóvivője, kiemelve: a szakszervezetek rendezvénye mellett a téren és környékén is zavartalanul haladhat majd a forgalom.

A megmozdulás szervezői azután tettek új beadványt, hogy a rendőrség korábban közlekedési okok miatt megtiltotta a szeptember 29-től határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.

A szakszervezetek bíróságon támadták meg a határozatot, a Fővárosi Bíróság pedig szeptember 20-án úgy döntött: a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!